Közélet 2015. január 7. 09:05 Forrás: baon.hu

Csurognak a milliárdok a térségbe

Csurognak a milliárdok a térségbe
Bács-Kiskunban az adatok szerint eddig 360 milliárd forintnyi beruházásra szerződtek le azok a pályázók, akik uniós támogatással kívánják megvalósítani a terveiket.

Az idén befejeződnek azok a projektek, amelyeket az Unió korábbi költségvetésének támogatásából valósulnak meg. Az elmúlt években Magyarország 8 ezer milliárd forintnyi közösségi támogatás lehívására volt jogosult. A közösségi rendszer a megvalósításra és az elszámolásra 2015-ig ad lehetőséget a tagállamoknak.


A kormány által fenntartott uniós tájékoztató honlap szerint eddig több mint 6000 milliárd forintot fizettek ki a pályázók számára idehaza. Naprakész információkat nem tudunk közzé tenni, mert azok napról napra változnak. Ugyanakkor a rendelkezésünkre álló adatok segítségével láthatjuk, hogy a jó eséllyel csaknem az egész összeget felhasználhatja az ország az év végéig.

Ezek szerint 78 100 pályázat nyert az elmúlt években, a megítélt támogatásom összege 7993 milliárd forint volt, mely összeg háromnegyedét már kifizették idehaza. A megyében 4943 pályázat beküldője könyvelhetett el sikert, a támogatások összege 381 milliárd volt, melyből 265 milliárdot már kifizettek Bács-Kiskunban. A megyeszékhelyen 1613 pályázat nyert 118 milliárd forintot, melyből 84 milliárd érkezett meg a városba. Ebből jutott például a megyei kórház fejlesztésére több projekt keretén belül. Az új szárny építésére összesen 11,652 milliárd forintot terveztek, melyből az megítélt támogatás 10,487 milliárd volt. Más projektekre is sikeresen pályázott az egészségügyi intézmény.

A várost északról elkerülő - 10,3 kilométer hosszúságú - út beruházási költsége mintegy a 13,6 milliárd forintra rúg, melyet 85 százalékban Európai Unió finanszíroz. A sort lehetne folytatni az ismert nagyobb vállalkozások sikeres projektjeivel. Ezek között van például a Knorr- Bremse Fékrendszerek Kft., amely 947 millió forintot kapott új telephely kialakítására és a termelés bővítésre. Ide tartozik a KÉSZ Hotel és Menedzsment Kft. is, amely 450 milliót nyert, hogy felépítse a megyeszékhely legfiatalabb szállodáját. A Kecskeméti Főiskola is több sikeres pályázatot mondhat a magáénak, melyek közül kiemelkedik az autóipari képzéshez kapcsolódó intézeti infrastruktúra kialakítására megpályázott 1,344 milliárdos összeg.

Nem csak a megyeszékhelyen, hanem más településeken is születtek sikeres pályázatok. Baján önkormányzat a település történelmi központjának megújítására öt éve nyert 1 milliárdot. A Baja központú Felső-Bácskai Ivóvízminőség-Javító Önkormányzati Társulás 4,8 milliárd támogatást nyert az ivóvíztisztítás kivitelezésére négy éve. Kiskunhalason a városközpont megújítására 660 millió nyert tavalyelőtt az önkormányzat. A városban működő ismert munkaadó, a Halaspack Bt. telephelyfejlesztése több mint 90 milliót kapott pályázat segítségével. Kiskunfélegyháza egyik legjelentősebb pályázata a város szennyvízcsatornázása befejező ütemeinek megvalósítása volt, melyre négy éve 2,29 milliárd forintot nyert a város. A sikeres pályázatok sorát lehetne folytatni, s kell is folytatni. Tavaly ugyanis elkezdődött az új, hétéves uniós költségvetési időszak, amely során újabb százmilliárdokat lehet a térségbe irányítani.


 

Kövessen minket a Facebookon is!