Közélet 2015. január 9. 15:30 Forrás: baon.hu

Ötvenezren a kormányablakban

Ötvenezren a kormányablakban
Nyolc hónap alatt ötvenezer ügyfél intézte ügyeit a kecskeméti kormányablakban. Az ötvenezredik ügyfelet csütörtökön köszöntötték a Deák Ferenc téri ügyfélszolgálaton.









Kemény Gézáné a lakcímkártyáért érkezett a kormányablakba és ha már ott volt, a jogosítványát is megújíttatta. Az ötvenezredik ügyfelet Kovács Ernő kormánymegbízott, dr. Zombor Attila, a megyei kormányhivatal főigazgatója, és dr. Kerékgyártó-Minda Mária Judit, a Kecskeméti Járási Hivatal hivatalvezetője köszöntötte egy csokor virággal, egy emléklappal, egy Bács-Kiskun megyéről szóló albummal és egy üveg roséval.

Kemény Gézáné alig jutott szóhoz a meglepettségtől. Most másodszor járt a kecskeméti kormányablakban, azt mondta, nagyon jók a tapasztalatai. Az ügyintézéssel fél óra alatt végzett, mindenki nagyon kedves volt vele. – Az egész kormányablak atmoszférája nagyon jó, nem is gondolná az ember, hogy egy irodában van. Mindenki mosolyog, kedves, mindenkinek csak ajánlani tudom – fogalmazott az ötvenezredik ügyfél.

Kovács Ernő kormánymegbízott „megörökölte” a Deák téri kormányablakot, azt szeretné, hogy a Rákóczi úti okmányiroda is mielőbb megszépüljön. – Van rá remény, hogy a Rákóczi úton még idén elkezdődhetnek és be is fejeződhetnek a munkálatok, és ott is kormányablak szintű ügyintézés történik majd – mondta el a kormánymegbízott, aki rámutatott: a kormányablakok kialakításával az volt, illetve az a cél, hogy a közigazgatást közelebb vigyék az emberekhez, hogy minél kevesebb bosszúsággal tudja intézni mindenki az ügyét.

A Rákóczi úti okmányiroda felújításáról Kovács Ernő elmondta: ha sikerül elindítani az építkezést, az ügyfélforgalom egy részét a Deák téri kormányablakba irányítják majd át, ami kitolt ügyfélfogadási idővel számolva is átmenetileg nagyobb várakozási idővel jár majd az ügyfeleknek. A gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézést a Közlekedési Felügyelet veszi majd át ideiglenesen, hiszen ott is kiépítették már a megfelelő információs rendszert, tehát ez nem jár majd plusz költségekkel.

A szép környezet – mutatott rá Kovács Ernő – a kellemesebb ügyintézés mellett azért is fontos, hogy az állampolgárok lássák, jó helyre kerülnek az adóforintjaik, és természetesen az sem mellékes, hogy a kormányablak munkatársai milyen körülmények között dolgoznak egész nap.

Fotó: baon.hu

 

Kövessen minket a Facebookon is!