Energiahatékonysági pályázat társasházaknak
A forráshiányos panelprogramok lezárása után 2014 szeptemberében új lakossági energiahatékonysági pályázatok jelentek meg az Otthon Melege Program néven. Ennek új alprogramjában immár társasházak is pályázhatnak, a cél 20 ezer lakás energetikai korszerűsítése.
Az új pályázatok kerete 10 milliárd forint, a támogatások mértéke lakásonként 300-650 ezer forint lehet, a támogatás intenzitása pedig 50 százalékos.
Jelenleg a magyarországi ingatlan- és lakásállomány 70 százaléka energetikailag nem megfelelő, ennek nagy része korszerűsítésre szorul. Ennek érdekében bővül az Otthon Melege Program, amelynek eddigi három sikeres alprogramja révén már lezajlott a kazán-, hűtőgép- és nyílászárócsere program, ezeknél a pályázatok elbírálása zajlik és készülnek a következő kiírások is ebben a témakörben.
Az Otthon Melege Program most induló alprogramjának célja, hogy a több mint 4, de legfeljebb 60 lakásos panel- és téglaépítésű házak, lakásszövetkezetek közösségei esetében is hasonló program álljon rendelkezésre, de készül már az a program is, amely a 60 lakás fölöttieket is segíti.
A pályázati úton elnyerhető támogatás nemcsak a szigetelés és a nyílászárók, hanem akár a fűtési rendszer korszerűsítéséhez és a megújuló energia alapú melegvíz-ellátás megvalósításához is igényelhető. A cél, hogy az érintett ingatlanok energiahatékonysága legalább két kategóriát tudjon javulni. A folyósítás két ütemben történik majd, 95 százalékos és 5 százalékos kifizetéssel. Az 5 százalék utólagos folyósításához az energia-megtakarítást fogják ellenőrizni. A keretösszeget régiónként, a szakmai szervezetek által megadott panel és társasházi lakások arányában osztják el.
Vélemények Kecskemétről
Alig jelentették meg a pályázási feltételeket, a hozzáértők máris számba vették a fontosabb buktatóit. Ezek egyike, hogy a pályázaton való részvétel feltétele az összes tulajdoni hányadnak több mint 51 százalékával rendelkező tulajdonostársak támogatása.
- Ezzel az a probléma, hogy vannak társasházak, ahol több tulajdonos korábban már kicserélte saját költségen lakása homlokzati nyílászáróit. Kizártnak tartom, hogy ők most boldogan kidobják az új ablakokat, ha a komplex energetikai felújítás követelménye lesz a legmodernebb előírásoknak is megfelelő - például szellőzővel ellátott - nyílászárók beépítése - mutat rá Molnár Árpád kecskeméti társasházi képviselő, a Kecskeméti Társasházközösségek Érdekvédelmi Egyesületének elnöke.
De hogy ne vegyük el az érdeklődők kedvét rögtön az elején, sorra vettük a pályázati feltételrendszer pozitívumait. Ezek: az állam csak a komplex energiahatékonysági felújításokat támogatja (szigetelés, ablakcsere, gépészeti átalakítás, napkollektorok stb.), így nem aprózódik el a pénzkeret; az önrész biztosítására a lakóközösség akár 8 évre is vehet fel hitelt (ezt korábban 5 évre javasolták); az Európában egyedülálló LTP (Lakástakarékpénztár) lehetőségével további 30 százalékos állami támogatásra lehet szert tenni.
- Mikor érdemes belevágni a felújítási pályázatba? Ha a lakók által megfizetett önköltség tíz éven belül megtérül, továbbá, ha a társasház minden pályázati feltételnek megfelel - mondja kapásból Molnár Árpád. Ő ugyanis dolgozik olyan 90 lakásos társasháznál, ahol minden okmányt előkészítettek, ami szóba jöhet, most mégsem pályázhat. Támogatás ugyanis a 4 lakásnál több, egybefüggő, legfeljebb 60 egységes panellakásokra és lakásszövetkezetekre, illetve téglaépítésű társasházakra igényelhető. Az illetékes államtitkár ugyanakkor bejelentette: már készül a 60 lakásnál nagyobb ingatlanokra vonatkozó kiírás.
Azok a társasházak sem pályázhatnak, amelyekben egy épülettömbön belül több gazdasági egység működik, például lépcsőházanként más a közös képviselő. Csakhogy az eredendő alapító okirat és a szervezeti működési szabályzat ezt nem teszi lehetővé, ráadásul fenntartási számlából is csak egy lehet.
- Kiknek jön jól a pályázat?
- Kecskeméten, szerintem 15-20 olyan épülettömb van, ahol évek óta várták már ezt a lehetőséget, és begyűjtötték a szükséges dokumentációt. Például a joghatályos felújítási tervet, az érvényes statikai szakvéleményt, a hitelesített energiatanúsítványt a jelenlegi állapotról és egy prognosztizált energiatanúsítvány a felújítás utáni, várható állapotról.
- Mik az elvárások?
– Amennyiben egy épület/épületrész a beruházást megelőzően nem éri el a C minősítési osztályt, a beruházás befejezésével legalább a C minősítési osztályba sorolhatóvá kell válnia. Amennyiben egy épület/épületrész a beruházást megelőzően eléri a C minősítési osztályt, a beruházás megvalósításával legalább két minősítési osztállyal javulnia kell a besorolásának, illetve a fejlesztésnek kötelezően megújuló energia alkalmazásával kell megvalósulnia.
- Lakásonként mekkora önrésszel kell számolni?
- Mivel ötven százalékos támogatási pályázatról lesz szó, lakásonként 650-900 ezer forint közötti támogatási összegre lehet számítani. A pályázat utófinanszírozású, tehát a lakóközösségnek hitelt kell felvennie, és amíg meg nem érkezik az állami támogatást, addig a meghitelezett összeg kamatait is fizetni kell. Továbbá, a beruházás befejezését követően is csak az elnyert pályázati forrás 95 százalékát folyósítják, a fennmaradó 5 százalékot visszatartják. Ellenőrzik ugyanis, hogy valóban történt-e energiahatékonyság javulás? A kötelező adatszolgáltatásnak is eleget kell tenni.
Aki tartozik, nem pályázhat
Érdemes gyorsan nekilátni a számos csatolandó dokumentum elkészítéséhez, mert a benyújtás sorrendje számít majd az értékelésnél. Arra is figyelni kell, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség. Már megkezdett beruházásra nem lehet pályázni. Kizáró ok az is, ha a társasháznak, vagy lakásszövetkezetnek 60 napot meghaladó köztartozása van. A pályázaton csak olyan épület vagy dilatációval határolt épületrész vehet részt, amelyben az épület vagy dilatációval határolt épületrész hőszabályozása és mérése már megoldott, vagy a pályázat keretén belül megvalósul. Egy a témában megtartott sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy lakásonként 350 és 650 ezer forint közötti mértékű lehet a támogatás, így az 50 százalékos támogatási intenzitás mellett legfeljebb 1,3 millió forintnyi beruházási értékkel lehet számolni. Ez az összeg azonban nem biztos, hogy elegendő a C kategóriához, így az önrész is növekedhet.
A pályázati kiírás tervezete a kormany.hu oldalon elérhető, míg a pályázat március 9-én nyílik majd meg a társasházak számára. A gyors ügyintézés érdekében a pályázatokat digitálisan lehet benyújtani.