Közélet 2015. január 20. 11:15 Forrás: MTI

Közeleg a kötelező felülvizsgálat határideje

Közeleg a kötelező felülvizsgálat határideje
A pénztárgépeket a jogszabály szerint minden évben felül kell vizsgálni, közeleg az elsőként bekötött online kasszák éves, kötelező felülvizsgálatának határideje - hívta fel a figyelmet a Laurel cégcsoport.

A pénztárgépeket forgalmazó társaság közölte: miután már 2014 első felében is üzemeltek online kasszák, a tulajdonosoknak figyelniük kell, hogy mikor jár le az egy év. Aki elmulasztja a kötelező szervizt, akár egymillió forint mulasztási bírságot is kaphat.



Az éves felülvizsgálat során a szerviz ellenőrzi, hogy történt-e illegális beavatkozás vagy ennek kísérlete a pénztárgépen. Szükség esetén kicserélik az adóügyi ellenőrző egység (AEE) akkumulátorát is, vagy ha betelt az adóügyi memória, akkor újat szerelnek be. A szervizek két nagy hullámra számítanak az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiadott telepítési határidők alapján.

Az első áprilisig tart majd, mert tavaly április volt a bekötési határidő, sokan addigra már rendelkeztek online kasszával. Később a véghatáridő augusztusra módosult, akkorra várható a szervizekben a másik nagy roham.

A vizsgálat tényét rögzíteni kell a pénztárgépnaplóban. A napló megőrzése és dokumentálási kötelezettsége a kereskedőt terheli. Korábban is a tulajdonosnak kellett megőriznie a naplót, de a dokumentálás a forgalmazó és a szerviz felelőssége volt - figyelmeztetnek.

Fotó: illusztráció

 

Kövessen minket a Facebookon is!