Helyi hírek 2015. február 26. 22:20

Megújul a Parkerdő

Képgaléria
Megújul a Parkerdő
Amint az időjárás lehetővé teszi, megkezdik a Parkerdő rendbetételét. A tervek szerint a majálist már a megújult környezetben ünnepelhetik a félegyházi családok – tudtuk meg Balla László alpolgármestertől.

Igazi, nosztalgikus május 1-jére van kilátása azoknak, akik a munka ünnepén kilátogatnak a Parkerdőbe. Pályázati forrásból hamarosan megkezdődik ugyanis a környezet rendbetétele, amit - amennyiben a nyertes pályázat kivitelezése során nem merülnek fel előre nem várt események - túraútvonalak kialakítása, padok, esőbeállók, kilátó építése tesz majd teljessé.

- A 2014-ben elnyert pályázat jóvoltából megújul a félegyháziak egykor kedvelt kirándulóhelye, a régmúlt városi majálisok állandó helyszíne. Az aljnövényzet kitakarítása mellett az erdőben lévő rovarok és kártevők növényvédelmi permetezésére is több alkalommal sor kerül májusig. Ezek az engedélyezett szerek a kullancsokat is irtják - hangsúlyozta az alpolgármester.

Balla László hozzátette azt is, hogy pályázati forrásból és önerőből mintegy 50 millió forintot költ a város a Parkerdőre. Ennek keretében kulturált sétálóutak, kilátó, padok, tanösvények, ismertetőtáblák, esőbeállók valósulnak meg, és az erdészházat is rendbe teszik. A jövőben mindkét tisztáson lehet majd programokat rendezni, és bátran választhatják újra hétvégi kirándulásaik helyszínéül is a félegyházi családok a Parkerdőt.

T. T.

 

Kövessen minket a Facebookon is!