Eszik Bence lett a Societas alelnöke
Mint elmondta, rendkívüli megtiszteltetésnek, de nagy felelősségnek is tekinti, hogy a Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom alelnökeként részt vehet abban a munkában, amely a nemzeti, európai és baloldali ügyeket egyként felvállaló ifjúsági szervezetet egy ütőképes, erős országos közösséggé formálja.
- Ma nem könnyű fiatalnak lenni Magyarországon. A munkavállalás és továbbtanulás, a családalapítás egyaránt óriási terheket rónak ránk. A mind lehetetlenebb helyzet egyre növeli a kivándorlók számát. De nemcsak azokkal kell foglalkoznunk, akik távoztak, vagy távozni készülnek - hangsúlyozta az új alelnök.
- Bács-Kiskun megyei fiatalként én magam is tapasztalom, milyen fontos volna az, hogy a kistelepülések helyzetét sokszor joggal kilátástalannak érző fiatalságot megszólíthassuk, munkánkba, közéleti tevékenységünkbe bevonhassuk. Őket, akikről szinte már mindenki lemondott, s akikre pedig óriási szükség volna a leszakadó régiók helyzetének megváltoztatásához. Bejártam megyém és a Dél-Alföld településeit, szembesültem a mélyszegénységgel és a helyiek tetterejével, törekvéseivel és összefogásának eredményeivel egyaránt.
Büszke vagyok arra, hogy régiónk fiataljai közül is egyre többen csatlakoznak hozzánk, akik tenni akarnak a társadalmi és szociális viszonyok javításáért. Legfőbb törekvésem továbbra is az, hogy helyi és országos szinten felszólaljak és tegyek e káros jelenségek ellen. A közösségteremtés, az országos hálózat kialakulása révén pedig meg kell szólítanunk a szélesebb közvéleményt is. Hiszem, hogy ezek jelenthetik a megoldást, megyei és állami szinten egyaránt. Szerencsére egyre többen látják hozzánk hasonlóan, hogy a magyar fiatalok ügye mindnyájunk közös ügye! - fogalmazott Eszik Bence.