Sport 2014. február 23. 21:43

Három érmet szereztek a Muaythai versenyzők

Képgaléria
Három érmet szereztek a Muaythai versenyzők
Kiválóan szerepeltek a IV. Thunder Day Kupán a Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület tagjai. Az egyesület színeiben három fő indult el, akik közül Szikora-Peregi Patrik és Kővágó József győzni tudott, míg Gombás Bende második helyet szerzett.

A kupának a Pécstől 30 kilométerre található Boly városa adott otthont. A félegyházi csapatból Szikora-Peregi Patrik mellett a többiek "első meccses" versenyzőnek számítottak.

A rendezvényen bírói vizsga letételére is lehetőség volt, amit az egyesület két alelnöke Nagy Krisztián és Czakó Ervin le is tett.

 

IV. Thunder Day Kupa

Szabályrendszerek:

Magyar Muaythai Szakszövetség és a Magyar Thai-kick, Oriental és Body-kontakt Szövetség szabályrendszere szerint:

 

Eredmények:

Gombás Bende 12 éves 44kg második hely /KHSE/

Szikora-Peregi Patrik 12 éves 46kg győztes /KHSE/

Kővágó Péter 18 éves -75kg győztes /KHSE/

 

A Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesületből a tervek szerint több versenyző is elindul a Magyar Muaythai szakszövetség Magyar bajnokságán, amit március 29-én Szolnokon rendeznek meg. Holló József,  a Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület elnöke sikeres felkészülésre és jó szereplésre számít.

 G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!