Nem is olyan egyszerű kimondani a boldogító igent
Felsorolni is nehéz, mi mindenre kell ügyelni egy-egy esküvő megszervezésekor. Kell egy elfogadható helyszín, legyen az étterem, vagy sátor. Persze bármelyiket is választja az ifjú pár, ott elegáns ruhában kell megjelenni. A szép menyasszonyi ruha mellett legalább ennyire fontos a frizura, a smink, netán az ékszerek. A vendégsereget el kell látni étellel, itallal, és az sem mindegy, hogy milyen édességgel kínáljuk őket. Szükség van egy ceremónia mesterre is, aki irányítja a szertartást és szórakoztatja a vendégeket. Ráadásul az esküvőn illik részt venni a táncban, ehhez pedig ismerni kell a divatos „esküvői táncokat”.
Hogy segítsenek ezek megoldásában, ezért rendezik meg évről évre az esküvői kiállítást. Itt ugyanis egy helyen mindenre megoldást találhatnak a házasulandók. Az sem véletlen, hogy Valentin napjához, illetve a Házasság hetéhez kötődik a rendezvény – mondta el Csikósné Fehér Irén, a rendezvény főszervezője.
s-r