Felszámolják a beázást a városházán
- A városháza teteje évek óta beázik, a helyzet megoldásához első lépés a bádoglemezek cseréje, mégpedig az Örökségvédelmi Hivatal által is elfogadott módon. A gerendák jelenleg is vízben állnak, ha a munkálatok záros határidőn belül nem kezdődnek meg, a tető bármikor beszakadhat. Az épület második emeletén gerendákkal vannak irodák és folyosórészek alátámasztva - vázolta a helyzetet Csányi József polgármester a februári testületi ülésen.
A részletekről Hartyáni Gyulát, a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Polgármesteri és Fejlesztési Kabinet fejlesztési főtanácsosát kérdeztük.
- Az utóbbi néhány évben olyan jelentős mértékű volt a beázás, amit mutat, hogy a második emeleti folyosón és több irodában alá van támasztva a mennyezet. Néhány ponton jelentős romlás következett be, amit körülbelül két évvel ezelőtt kijavítottak, de a helyzet továbbra is veszélyes és kritikus - fogalmazott a szakember, hozzátéve: a folyamat megállítása érdekében feltétlenül szükséges a városháza vízelvezető rendszerének javítása, illetve a beázások megszüntetése.
A költségvetésben 2015-re tervezett 15 millió forintos összeg feltehetően elegendő lesz majd a legszükségesebb teendőkre: a bádogos munkára és a cserepek pótlására. Ez azonban még mindig csak „tűzoltás”, vagyis átmeneti megoldás. Fő célja a városnak, hogy a megtervezést követően a tetőszerkezet teljes körű felújítása valósuljon meg, amire pályázati forrásból volna esély. Ez hozna megnyugtató, hosszú távú megoldást.
A kiskunfélegyházi városházát több mint száz évvel ezelőtt, 1909 és 1911 között építették szecessziós stílusban, Vas József és Morbitzer Nándor tervei alapján.