Fiatalok, az értékek nyomában
Első alkalommal a Sarlós Boldogasszony templom és harangjainak rejtélyes történetével ismerkedtek meg, megtudták, mi a „templom gombja” majd a Szent István Templom harangtornyaiba jutottak fel a középiskolások. Látogatást tettek a városi levéltárban, ahol évszázados dokumentumok lapjain elevenedett meg a város történelme. A fiatalok az épített és a szellemi értékeken túl gasztronómiai élvezetekben is részesedtek, félegyházinak mondott keménytarhonyát főztek és lángost sütöttek.
Természetesen nem maradt el a modern kori értéket képviselő Rocktár kulisszatitkainak megismerése sem, ahol a tanulók kipróbálták a koncerteken használt technikai berendezéseket. Az utolsó alkalommal a város díszpolgára Dr. Réczi László, birkózó világbajnok tartott előadást, aki nemcsak a sport szépségeiről mesélt, de bölcs tanácsokkal is ellátta a fiatalokat. A foglalkozásokon részt vevők ezekről és más értékekről leírásokat készítettek, melyek az www.ertekterkep.com weboldalon olvashatók.
A projekt a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg.