Helyi hírek 2015. február 19. 17:00 Forrás: Petőfi Népe

A segítség gombnyomásra érkezik

A segítség gombnyomásra érkezik
A helyi idősek kezdeményezésére házi jelzőrendszeres szolgáltatás indul Jászszentlászlón.


A segélyhívókat a napokban kapják meg az érintettek - tájékoztatta a Petőfi Népét Nagy András polgármester. Elmondta, a helyi újság hasábjain mérték fel az igényeket, így tizenhárman - főként idős, egyedül élők - kérték a segélyhívó rendszer kiépítését. Az önkormányzat elsősorban a lebonyolításban vállalt szerepet, így négy szolgáltató közül egy kiskunhalasi céget bíztak meg a rendszer megvalósításával.



Ennek lényege, hogy az igénylők ingyen kapják a jelzőkészülékeket. Ezek megnyomásával kérhetnek segítséget baj esetén és a jelzéstől számított 10 percen belül a helyszínre érkezik a segítség. A polgármester azt is hozzátette, a szolgáltatást, amiért havidíjat kell fizetni, bárki igényelheti. Azt is tervezik, a rendszer bővítésével, a szomszédos Móricgáton élők is igénybe vehetik a segélyhívó házi jelzőrendszeres szolgáltatást.


Fotó: illusztráció

 

Kövessen minket a Facebookon is!