Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban
A sajtótájékoztatóval egybekötött autóbusz bemutatón elhangzott, hogy a DAKK Zrt. több mint 3,5 milliárd forintért 52 új Volvo autóbusz vásárolt. Ebből 18-at a kecskeméti üzemegység számára - mondta Fekete Antal. Hangsúlyozta, hogy a 18 autóbusz Kecskemét 50 kilométeres körzetében az elővárosi közlekedést segíti, figyelemmel a Mercedes-Benz kecskeméti gyárába bejáró dolgozókra. A vezérigazgató adatai szerint a gyár indulása óta 1,5 millió kilométerrel nőtt a kecskeméti agglomerációban a menetrendszerű buszok által megtett út.
A beszerzett autóbuszokból 13 darab Kecskemét Megyei Jogú Város elővárosi menetrendszerinti közlekedésében, 3 darab Kiskunhalas térségében biztosítja az utazóközönség utazási igényeinek kiszolgálását, 2 darab távolsági kivitelű autóbusz pedig Kecskemét-Budapest, illetve Kecskemét-Szeged vonalon fog közlekedni.
A vezérigazgató kiemelte, hogy az átadott autóbuszok környezetkímélő, euro 6-os motorral rendelkeznek, így hozzájárulnak a környezeti terhelés csökkentéséhez.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere a DAKK Zrt.-t a város fontos stratégiai partnerének nevezte. Utalt arra, hogy a város saját beszerzéssel is hozzájárul a közlekedés fejlesztéséhez, az általuk uniós pályázati segítséggel vásárolt buszokat is a DAKK-kal közösen működtetik. A száz százalékban állami tulajdonban lévő DAKK Zrt. megalapításával tavaly közös irányítás alá került Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye helyközi és helyi közösségi közlekedése.
A DAKK Zrt. összesen több mint 900 autóbuszt üzemeltet 2700 munkavállalóval.