Helyi hírek 2015. február 26. 19:42

A gazdasági bizottság is támogatja a „Panel-programot”

Képgaléria
A gazdasági bizottság is támogatja a „Panel-programot”
A gazdasági bizottság is támogatta legutóbbi ülésén a „Panel-program” pályázat benyújtását, amely közel 180 millió forintjába kerül az önkormányzatnak 2016-ban. Gyenes Attila elnök, a bizottság legnagyobb horderejű döntésének tartja ezt, mivel arról született döntés, hogy az önkormányzat a lakókkal közösen vesz részt az otthonok felújításában. Ez 10 százalékos segítséget jelent a lakóközösségeknek, illetve a kéményfelújításoknál további 5 százalékot biztosít.

A pályázattal kapcsolatosan a bizottsági elnök elmondta: bíznak abban, hogy minden pályázat nyer, de a realitások talaján maradva számítani kell arra, hogy csak töredékük kap támogatást. Mindenesetre annak a lehetősége megvan, hogy a többi kérelem felkerül egy tartalék listára, és a következő években már hozzájuthatnak a támogatáshoz.

A bizottsági ülést követően Gyenes Attila arról is beszámolt, hogy szinte minden alkalommal dönteniük kell az önkormányzati tulajdonú bérleményekkel kapcsolatos kérelmekről. Elmondta, hogy az elkövetkező időszakban a bizottság kidolgoz egy koncepciót a város ingatlanjainak hasznosításával kapcsolatban. Ennek legfontosabb célja a vállalkozások, kiemelten az induló vállalkozások segítése, valamint az önkormányzat biztos bevételeinek megteremtése. Gondot fordítanak a bérbe adandó ingatlanok felújítására, hogy jobb feltételekkel tudják kínálni az érdeklődőknek. A későbbiekben a hosszú távú konstrukciókat kívánják támogatni. Ez vonatkozik azokra a helyzetekre is, ahol közterületeken olyan felépítmények vannak, amelyek nem az önkormányzat tulajdonát képezik, de az alatta lévő földterület igen.

s-r


 

Kövessen minket a Facebookon is!