Helyi hírek 2015. március 4. 15:10

Közlemény

Közlemény
Minden megyében lezajlottak a költségvetési szavazások. Ellenzékiek és kormánypártiak, meg a kormánypárti ellenzékiek is kezdenek rájönni, hogy a választott testületek folyamatosan veszítik a jelentőségüket, mert mind a feladatokat, mind az ezekre fordítandó pénzeszközöket a kormány áthelyezi a kinevezett, általa pártkatonákkal feltöltött testületekhez. Most a helyi önkormányzatok segélyezési lehetőségeit nyirbálta meg alaposan a kormány.



Erre már felfigyeltek, de amikor a megyei közgyűlések elvesztették a térségük életének irányítását, bizony sok szó nem esett.

A Bács-Kiskun megyei közgyűlés immáron második éve jelentős összegeket kénytelen fordítani működési kiadásaira, mert a kormány már ezt sem finanszírozza. A megye esetében ez 93 millió forint hiánnyal számolt a 2015-ös évre. A program szerint 2016 hasonló lesz, mert a tervezhető költségvetési támogatás számszerűen nem fog nőni. Prognosztizálható, hogy 1-3 éven belül az önkormányzatok csődöt jelentenek.

A forrással rendelkező nem választott szervezetek majd kapnak némi plusz forrást és egy röpke törvény módosítással megszüntetik a megyei önkormányzatokat. Mi ez, ha nem a diktatúra tovább épülése?

A Demokratikus Koalíció Bács-Kiskun megyei szervezetei, a DK szavazói tiltakoznak az önkormányzatiság háttérbe szorítása miatt. Nemmel szavaztunk az önpusztítás költségvetésére.

 

Nagy Lajos
Demokratikus Koalíció
Bács-Kiskun megye
4. vk. elnök


 

Kövessen minket a Facebookon is!