Helyi hírek 2015. március 6. 09:30

Készül az Integrált Területfejlesztési Stratégia Félegyházán

Képgaléria
Készül az Integrált Területfejlesztési Stratégia Félegyházán
A 152 járásszékhelyű városból 142, közöttük a félegyházi önkormányzat is elkészíti az úgynevezett Integrált Területfejlesztési Stratégiáját.











Mint azt Csányi József polgármester elmondta, erre azért van szükség, mert az Integrált Városfejlesztési Stratégia 2008. évi megalkotása óta olyan jelentős változások következtek be Kiskunfélegyháza életében, amelyeket feltétlenül figyelembe kell venni a tervezéskor.

A változások adódnak egyebek mellett az önkormányzat megváltozott működési körülményéből, így a közszolgáltatások rendszerének alapvető átalakulásából, a megváltozott önkormányzati feladatokból, azok finanszírozásából, illetve az Európai Unió 2020-ig érvényes átfogó stratégiájából, melynek végrehajtásában kiemelt szerep jut az európai városok fejlesztésének - emlékeztet a polgármester.

- Az Integrált Városfejlesztési Stratégia hosszútávra szóló dokumentum, így jó előre kijelöli a település fejlesztési irányait. Éppen ezért kiemelten fontos a stratégia minősége, amiről a helyi szakemberek tudása és tapasztalata mellett a Belügyminisztérium minőségbiztosítása, valamint az átlagosan belefektetett 80 szakértői nap is gondoskodik – teszi hozzá Németh Péter, kiskunfélegyházi ITS városi koordinátor. Tőle tudjuk, hogy a projekt első fázisában elsődlegesen a helyi lakossággal, civil szervezetekkel, egyházakkal való partnerség kialakítása kap hangsúlyt, lényeges továbbá a fejlesztési irányok és az illeszkedő projektek azonosítása.

- Mivel a városok fejlődését reálisan továbbra is az EU által nyújtott támogatások biztosítják az elkövetkező 7-8 évben, a prioritások és a városi célok „összefésülésének” megkülönböztetett szerep jut. A Belügyminisztérium által szakmailag leellenőrzött és jóváhagyott stratégia a tervek szerint idén szeptemberben kerül a képviselő-testület elé, ami egyben a projekt befejezését is jelenti - mondja a polgármester.
Csányi József hangsúlyozta: mivel az Integrált Területfejlesztési Stratégia közvetetten befolyásolja a városlakók életét is, az önkormányzat szeretné felmérni az itt élők igényeit, elvárásait, szükségleteit, ötleteit, javaslatait.

- Olyan stratégiát szeretnénk megalkotni, amely a lehetőségekhez mérten a legtöbb lakos igényeire választ ad. Célunk, hogy a dokumentum az itt élők bevonásával, az ő érdekükben készüljön el, ezért az elkészült anyagokat a közeljövőben közzétesszük a város honlapján - mondta el a polgármester.



 

Kövessen minket a Facebookon is!