Helyi hírek 2015. március 9. 12:05 Forrás: Vajda Piroska

Zenés időutazás a Muzsikással

Zenés időutazás a Muzsikással
A magyar népzenéről, a népzenei szokásokról, hagyományokról tanulhattak a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola diákjai azon az énekórán, amit a nemzetközi hírű Muzsikás együttes tartott.







A pénteki előadás során a gyerekek számos hangszert ismerhettek meg. Köztük a hegedűt, a nagybőgőt, a bárácsát, a tamburát, és a pásztorok furulyáját. A megismert hangszereken az együttes tagjai - Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter és Hamar Dániel - csárdást, verbunkot, és juhásznótákat mutattak be.

- Mi, emberek olyanok vagyunk, hogy szükségünk van a zenére, mert a zene gyógyít. És még hatásosabb gyógyír, ha táncolunk is mellé. A zene és a tánc végigkíséri az életünket. Régen az emberek muzsikáltak a keresztelőn, a lakodalomban, de még a temetésen is. Mert a közösségi zenélés összetartotta az embereket. Habár mára ezek a szokások megváltoztak, a zene továbbra is fontos szerepet tölt be az életünkben. Ha jókedvünk van, muzsikálunk, énekelünk és táncolunk - tette hozzá Sipos Mihály.

A rendhagyó énekóra végére igazán jókedv kerekedett. Az együttes egy képzeletbeli lakodalomba is meginvitálta a diákokat, akikkel közösen énekeltek és még csujogattak is.


 

Kövessen minket a Facebookon is!