Elszabadult két oroszlán Kecskeméten
A helyszínre vonult rendőrök megkezdték a szabadidőközpont kiürítését, valamint a kerítés és a kapuk ellenőrzését. Kiérkezésükkor az egyik keresett oroszlán már előkerült, a másik állat befogását pedig már folyamatban volt.
Eközben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának munkatársai értesítették a mentőszolgálat munkatársait a történtekről, valamint segítséget kértek a Kecskeméti Vadaskert vezetőjétől annak érdekében, hogy a még szabadon lévő oroszlánt altatólövedék kilövésére alkalmas fegyver használatával segítsék befogni.
Az összehangolt munka eredményeként 16 óra 34 perckor a másik vadat is sikerült bezárni, majd egyértelműen megállapították, hogy több oroszlán nincs szabadon. Az ügyben a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya foglalkozás körében elkövetetett veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Fotó: Terecskei István