Életmentő odafigyelés
Csáky Zsolt, a mezei őrszolgálat vezetője elmondta, hogy az értesítés után egy terepjárót kellett szerezniük, mert a tanyához vezető utat a belvíz miatt tönkrement úton nem lehetett megközelíteni. A dörömbölésre hosszú idő után ajtót nyitott az idős férfi, akin látszott, hogy nagyon rossz egészségi állapotban van. Elmondása szerint egy hete nem evett már szilárd ételt, és vizet is csak az ásott kútból tudott merni (ami a mezőőrök szerint alkalmatlan az ivásra), így elkerülte a kiszáradást. A mezőőrök azonnal mentőt hívtak, a terepjáróval a műútig vitték a bácsit, mert a mentőautó a szántókon keresztül nem tudta volna megközelíteni a tanyát. A mentősök stabilizálták Laci bácsi állapotát és azonnal kórházba szállították.
Csáky Zsolt elmondta, hogy kezdeményezik a hatóságoknál, hogy az idős férfinek keressenek valamilyen elhelyezést, mert véleményük szerint nem élhet tovább a tanyáján. Rokonai, akik korábban néha meglátogatták, sajnos már annyira elesettek, hogy nem tudnak gondoskodni róla. Az útviszonyok miatt a tanyagondnokok sem tudnák naponta felkeresni és étellel ellátni, így tehát más megoldást kell keresni.
Az eset kapcsán a mezőőrök arra kérik a külterületeken élőket, hogy mindig tartsák figyelemmel szomszédjaikat, ha szokatlan dolgokat tapasztalnak, arról értesítsék őket.
H. S.