Sajtónapi elismerés Hájas Sándornak
Idén ismét méltó módon ünnepeltük Félegyházán ezt a jeles alkalmat, amikor a város vezetése - egy korábbi, szép hagyományt úraélesztve - megköszönte a helyi sajtó munkatársainak tevékenységét. A térség elektronikus és nyomtatott médiáinak képviselőit Csányi József polgármester és Balla László alpolgármester köszöntötte.
A Magyar Sajtó Napja alkalmából elismerésben részesült lapunk munkatársa, Hájas Sándor, aki felsőokú tanulmányait a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelés-könyvtár szakán, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán és a JATE magyar szakán végezte, majd a Magyar Újságírók Országos Szövetségében vett részt újságíró képzésen. 1976-tól nevelőtanárként, tanárként és hivatalnokként dolgozott, majd a hetvenes évek végétől kezdett újságírással foglalkozni. Alapítója és szerkesztőbizottsági elnöke volt 1979-ben a Félegyházi Hírek című helyi újságnak és a városi televíziónak, a Kiskun TV-nek, később a Félegyházi Hírlapnak és a Sirius Rádiónak. Jelenleg is a helyi sajtóban tevékenykedik újságíróként, televíziós szerkesztőként. Írásai jelentek meg a Kurírban, az Esti Hírlapban, a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben. Egy évig volt főszerkesztője a Hálózat Televízió települési hírmagazinjának.
Hájas Sándor köztiszteletnek örvend szülővárosában, Félegyházán. Érdemeit: korrektségét, emberségét és szakmai alázatát ismerik és elismerik az olvasók, a kollégák és a város vezetése is. Ezt erősítette meg a napokban 60-dik születésnapját ünneplő újságíró, szerkesztő, televíziós riporter köszöntése is a Magyar Sajtó Napján. Ezúton is szívből gratulálunk kollégánknak!
T. T.