A pszichológia születéséről értekeztek
Dr. Pallagi Mária elsősorban arról a szellemi elitről beszélt, akik Freuddal is kapcsolatot ápoltak, valamint egy rövid virtuális sétára invitálta a közönséget Freud berggassei otthonába, mely ma múzeumként működik, illetve az Otto Wagner által tervezett Pszichiátriai Központba és az ennek szívében tündöklő templomba. Dr. Domján Mihály előadásához kapcsolódva Freud világhírű analizáló díványával zárta gondolatait, és egy kérdéssel adta át a szót előadótársának: mivel magyarázható, hogy a pszichoanalízis éppen a korabeli Bécsből indult?
Dr. Domján Mihály előadásában a freudi örökség napjainkig érvényes vonatkozásait mutatta be. Kifejtette, hogy a Freud által a pszichológiába bevezetett szakmai fogalmak jelenleg is érvényesek. Személyes tapasztalatain alapuló példákkal illusztrálta a freudi tézisek mai üzenetét. Előadása második felében röviden szólt Freud magyar tanítványáról, barátjáról, Ferenczi Sándorról is.
s-r