Misével emlékeznek Ficsór József volt polgármesterre
Ficsór József (Kiskunfélegyháza, 1952. július 27. – Kiskunfélegyháza, 2012. december 24.) üzem- és agrármérnök, 1990 és 2010 között Kiskunfélegyháza polgármestere volt.
1970-ben érettségizett szülővárosában, a Petőfi Sándor Gimnáziumban (ma Petőfi Sándor Gépészeti és Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium). A Debreceni Agrártudományi Egyetem Szarvasi Főiskoláján szerezte üzemmérnöki diplomáját. 1974-ben költözött vissza Kiskunfélegyházára, a Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben dolgozott 1990-ig. Közben agrármérnöki diplomát szerzett 1988-ban.
1990-ben pártonkívüliként indult az helyi önkormányzati választásokon s választották meg polgármesternek. E tisztet 2010-ig töltötte be. Nevéhez jelentős infrastrukturális és intézményi beruházások fűződnek. A Chaine des Rotisseurs Gasztronómiai Egyesület és a Nemzetközi Szent György Vitézi Lovagrend tagja volt. 2010-ben visszavonult a politikától.
2005-ben megkapta Az év polgármestere elismerést.