Új típusú műtét a Bács-Kiskun Megyei Kórházban
A sajtótájékoztató résztvevői voltak: Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója, Dr. Ruzsa Zoltán, részlegvezető főorvos (Invazív Kardiológia, DSA labor), Dr. Pap-Szekeres József, osztályvezető főorvos (Általános Sebészeti Osztály) és Dr. Kovács Lajos, szakorvos, (Általános Sebészeti Osztály). A műtét előzményeit és hátterét a sajtótájékoztatón résztvevő orvosok magyarázták el az újságíróknak.
Eszerint a beteg, a 65 esztendős kunszentmiklósi Zalavári Imre alsó végtagi ütőérszűkületben szenvedett. A mostani beavatkozást pedig azért kellett elvégezni, mert két helyen volt szignifikáns szűkület a bal alsó végtagját ellátó ütőéren: egyik szűkület az ágyéki szakaszon, a másik pedig az ütőér combon lévő szakaszán. A most elvégzett beavatkozás éppen ezért egy hybrid műtét volt: a fentebb lévő szűkületet „endovascularis" módszerrel, a lentebb lévő szűkületet „érsebészeti" módszerrel szüntettük meg, láttuk el, egy időben.
Az endovascularis technika modern eljárás, de sajnos nem minden típusú érszűkület esetén használható: az adott betegnél olyan hosszú volt a lentebb lévő szűkület, amit ezzel a módszerrel már nem lehetett megoldani. Ezért ezt érsebészeti módszerrel, megkerülő műérbeültetéssel láttuk el.
Korábban, ha ilyen típusú szűkülete volt a betegnek, mindkét helyen érsebészeti megkerülő műér beültetéses módszert kellett alkalmaznunk, de ez a betegek számára nagyobb megterhelést jelentett, fájdalmasabb volt, tovább tartott a kórházi bent fekvés és rosszabbak voltak a hosszútávú eredmények.
Fotó: keol.hu