Erőfeszítések a lovaskultúra felélesztéséért
Lezsák Sándor hangsúlyozta: nem csak tiszteletbeli elnökséget vállalt, hanem feladatokat is a szövetség fejlesztése érdekében. A fideszes politikus szerint eddig is komoly erőfeszítéseket tettek a Kárpát-medencében a lovaskultúra felélesztéséért. "Eddig hiányzott egy olyan erőtér, amelyik azt a sokágú tevékenységet összefogta" - mondta.
Lezsák Sándor emlékeztetett arra, kezdeményezői voltak a Lakiteleki Általános Iskolában a lovas oktatásnak, valamint a lovas polgárőr képzés egyik központja is Lakitelek.
Kucsák László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a Nemzeti Lovaskultúra Szövetség elnöke alapvető célnak nevezte, hogy minden olyan területet, amely nem a lovassport kategóriájába tartozik, felvállaljanak. Ez egy rendkívül széles kínálat a lovas hagyományőrzéstől, a lovas turisztikán keresztül, a terápiás lovagláson át, az ehhez kapcsolódó oktatási, rendezvényszervezési kérdéseket is magába foglalja - összegezte a szövetség által képviselt területeket.
Ismertetése szerint programalkotó konferenciát tartottak, annak alapján állítják össze a programtervezetet, és hangsúlyozta, hogy rövid és hosszú távú cselekvési tervre is szükség van. Megjegyezte, együttműködésre törekszenek minden szakmai szervezettel, így például jó együttműködést alakítottak ki a Lázár Vilmos vezetésével működő Magyar Lovassport Szövetséggel.