Közélet 2015. március 25. 10:15 Forrás: MTI

Nőtt a születések és a halálozások száma is az év elején

Nőtt a születések és a halálozások száma is az év elején
Az év első hónapjában csaknem 5 százalékkal több gyermek született, mint 2014 januárjában, és 13 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban; a halálozások számának növekedése összefüggésben állhat az influenzajárvánnyal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel.

A KSH jelentésének adatai szerint 2015 első hónapjában 7955 gyermek született, 4,8 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 12 570 volt, ami 13 százalékos emelkedést jelentett 2014. januárhoz viszonyítva. A természetes fogyás 4615 fő volt, 1078-cal több az egy évvel korábbinál.

A KSH gyorsjelentésében jelezte, a halálozások számának növekedése összefüggésben állhat a januárban kezdődött influenzajárvánnyal. A házasságkötések száma is emelkedett januárban az előző év azonos időszakához képest, az év első hónapjában anyakönyvezett 1156 házasságkötés 8,1 százalékkal, 87-tel haladta meg a bázisidőszaki értéket.

A KSH tájékoztatása szerint ezer lakosra 9,5 élveszületés és 15 halálozás jutott az év első hónapjában, az előbbi 0,4, az utóbbi 1,7 ezrelékponttal múlta felül az előző évit, ennek eredményeként a természetes fogyás 5,5 ezrelékes értéke 1,3 ezrelékponttal emelkedett. Az év első hónapjában ezer élveszületésre 4,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenést jelentett tavaly januárhoz képest. A házasságkötési arányszám 1,4 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.



 

Kövessen minket a Facebookon is!