Helyi hírek 2015. március 30. 11:25

A gyermek, a család segítése a legfontosabb

Képgaléria
A gyermek, a család segítése a legfontosabb
A Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Pintér Lászlóné, a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal gyámhivatalának ügyintézője. A rangos elismerést nemzeti ünnepünk előestéjén vette át Lázár Jánostól, a miniszterelnökséget vezető minisztertől a Várkert bazár rendezvénytermében.

Pintér Lászlónét, aki több mint harminc éve dolgozik a gyámügyben, kollégái és dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntötte kitüntetése alkalmából. Ildikó szerényen, de örömmel fogadta a gratulációkat. „A munkámat nem úgy végeztem, hogy az lebegett volna a szemem előtt, hogy egyszer ezért kitüntetést kapok, de jóleső érzés, hogy mások is észrevették azt, hogy jól dolgozom” – mondta, miután fogadta a gratulációkat és virágcsokrokat. Munkájáról pedig így beszélt:

- Mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Korábban azonban nem volt elképzelésem a gyámügyes munkáról. Boldog gyermekkorom volt, és az fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne, ha minden gyerek élete ilyen lehetne. A gyámügyes területen mindent meg is teszek ezért.

Nagy erőt ad, hogy ma már vannak olyan korábban gondozott gyerekek , akik felnőttként térnek vissza hozzám, megmutatják gyermekeiket, és továbbra is tanácsot kérnek tőlem az életvezetésükre. Történt olyan is, hogy bementem egy boltba, ahol egy volt nevelt gyerek odajött hozzám és megköszönte, hogy ő most itt lehet. Azt mondta, ha annak idején én nem segítek neki, akkor ő nem tudta volna elvégezni az iskoláit, nem lehetne az, aki.

Nagyon jó érzés gyermektelen házaspároknak segíteni. Sokszor találkozunk olyan esettel, hogy egy szülőpár gyerekre vágyik, de ez természetes úton nem sikerül. Mi segítünk az örökbe fogadásban, hogy teljes családdá válhassanak.

De a felnőtt emberekről is szívesen beszélek. Azokról a gondnokság alatt állókról, akik bizalommal fordulnak hozzám, mernek megkeresni gondjaikkal. Ezek azok a dolgok, amelyek segítenek abban, hogy kiégés nélkül, teljes erőbedobással tudjam tenni a dolgomat.

- Áttekintve a 30 év munkáját, könnyebb, vagy nehezebb ma gyámügyesnek lenni?

- Bizony nálunk is lecsapódik a nehezedő gazdasági helyzet. Bár számomra mindig az első szempont, hogy csak anyagi okok miatt soha ne válasszunk el egyetlen gyermeket sem a családjáról. De romlanak az anyagi körülmények, és azt tapasztalom, hogy ez magával hozza azt, hogy a szülők alkoholhoz nyúlnak, így aztán nem megfelelő irányba alakul a család élete, akkor pedig már muszáj közbelépnünk.

H. S.


 

Kövessen minket a Facebookon is!