Sportcsarnok, amely 15 évre gúzsba köti a város fejlődését
– Egy városlakó számára szinte értelmezhetetlen ez az összeg.
– A nagyságrendet és az ügy fontosságát jól érzékelteti néhány összehasonlító adat: a pályázatok önerejére például 40, az önkormányzati tulajdonú intézmények felújítására – amibe az iskolák, óvodák is beletartoznak – 50 millió forintot tudtunk elhatárolni a 2015-ös évre. Jól látható, hogy ezeknek az összegeknek a tíz-tizenkétszeresét fordítjuk a sportcsarnokra. Vagyis ha nem nyomná ez a teher a város „vállát”, a jelenleginek akár többszöröse szerepelhetne Félegyháza költségvetésében például a civil- és sportegyesületek, szociálisan rászorulók támogatására, a városi terek szépítésére, járdák, külterületi utak rendbetételére… szánt összegek helyén.
– A sportcsarnok úgynevezett PPP-s konstrukcióban épült. Mit érdemes tudni erről a finanszírozási formáról?
– Ennek a közszféra és a magántőke együttműködésére épülő közfeladat ellátásnak a hazai elterjesztését a Gyurcsány Ferenc-féle Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium szorgalmazta annak idején. A Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében a helyi önkormányzatok tornatermet, tanuszodát, sportcsarnokot építhettek ebben a konstrukcióban. Az eredeti elképzelés szerint mindhárom szereplő (vagyis az állam, a magán partner és az önkormányzat) különböző arányban kötelezettséget és kockázatot vállalt a felépített létesítmény hatékony felhasználására. Azt, hogy pontosan milyen műszaki tartalommal valósíthatók meg, államilag támogatott mintaprojektek határozták meg. Kiskunfélegyházán azonban másként alakult a helyzet: az önkormányzat jóval bővebb funkciójú létesítményre jelezte az igényét, aminek következtében a költségek is aránytalanul növekedtek. Viszont a plusz igényeknek a finanszírozása már nem a három partner között oszlott meg egyenlő arányban, hanem kizárólag az önkormányzatot terhelte. Úgy tűnik, hogy az önkormányzat annak idején nem vizsgálta, hogy ez hogyan viszonyul a teherviselő képességéhez. Pedig egyértelműen és feltűnően aránytalan volt. Jól mutatja a beruházás aggályosságát az is, hogy a többi sportcsarnokot építeni kívánó önkormányzat egytől egyig visszalépett, amikor szembesült a beruházással járó kötelezettségek mértékével. Egyedül a félegyházi tartott ki, amely a beruházás megvalósítása után forráshiányossá vált, és ezt a terhet a mai napig súlyos örökségként cipeli.
– Tudható-e, hogy mégis milyen érvek, elvárások, remények támasztották alá a mintegy 31 ezer lelket számláló Félegyházán egy ekkora sportcsarnok létjogosultságát?
– A szerződést a 2006 évi önkormányzati választás előtt hagyták jóvá a városatyák, de a következő, új összetételű képviselő-testület sem akadályozta meg a sportcsarnok felépülését. Pedig a számok a kezdet kezdetén sem kecsegtettek többel, mint a megvalósult 2-12 százalékos kihasználtság, a mely az országban a legalacsonyabb. Ez pedig semmiképpen sem támasztotta alá a létesítmény megvalósításának indokoltságát. A beruházás az ügyben született Állami Számvevőszéki jelentés szerint sem volt megalapozott. Ennek ellenére – megdöbbentő módon – miközben a saját idejét sem tudta tartalommal megtölteni a város, megvásárolta a magánszektorban működő projektpartner KÉSZ Kft-től is azt az időt, amivel a szerződés értelmében a cég rendelkezett. A KÉSZ Kft. – amely egyébként minden vállalt kötelezettségének eleget tett – a sportcsarnok felépítése mellett a teljes projekt menedzseléséért, végrehajtásáért valamint az éveken keresztül történő működtetéséért is felelős.
– Megállapítható-e, hogy kit, vagy kiket terhel felelősség?
– A felelősök felkutatását célzó jogi eljárások megindítására ez ügyben már nincs lehetőség, azt közvetlenül a szerződés megkötése után lehetett volna kezdeményezni. Abban viszont talán sokan egyetértenek velem, hogy ha büntetőjogi értelemben nem is, erkölcsi felelősség mindenképpen terheli azokat, akik támogatták, vagy csak hagyták ennek a Félegyházát 15 évre anyagilag ellehetetlenítő szerződésnek a létrejöttét. Csak találgatni tudunk, hogy kiknek az érdeke lehetett a sportcsarnok megépítése. Egy biztos: nem a városé. Itt jegyzem meg, hogy míg az ország jelentős részében a PPP-s finanszírozások teljes terhét azóta átvállalta a kormány, addig az elmúlt években a félegyházi önkormányzat semmilyen lobbierőt nem tud felmutatni, ami ennek a tehernek a csökkentését célozta volna.
– Milyen lehetőségek vannak erre ennyi év elteltével?
– Ezt egyelőre magunk is kutatjuk. A korábbi képviselőtestületek belenyugodtak a helyzetbe, nálunk ez soha nem lesz opció: minden erőnkkel azon leszünk, hogy megszabadítsuk ettől a tehertől a várost. Az ügy összetettsége azt hiszem nyilvánvaló, maga a szerződés több száz oldal terjedelmű. A félegyházi származású, nemzetközi ügyvédi irodában dolgozó dr. Tóth Máté hajlandó vállalni a sportcsarnok terheinek csökkentését célzó törekvésünk jogi képviseletét. Az elmúlt négy hónapban több mint 100 oldalnyi dokumentáció született az ügyben. Nagyon eltökéltek vagyunk, hiszen a tét nem kisebb, mint hogy 2022-ig a nehéz pénzügyi helyzet következményeként a város csak vegetál, vagy megteremti lakóinak az erős szociális ellátások és a gazdasági fejlődés feltételeit.
Tóth Timea
