Sokkoló tények – teltházas prezentáció a drog veszélyeiről
Az előadó pedig pontosan tudta, hogyan keltse fel az érintettek érdeklődését. Alkalmazott diszkó imitációt, 1208 darab kivetített diaképet és 72 hangeffektust, de a legsokkolóbbak maguk az életből merített tények voltak. A prezentáció – vagy ahogy Klobusitzky György nevezte: a szabad asszociációt elindító jelenségek sorozata – minden percében a célzott közönség igényeihez alkalmazkodott. Záporoznak az információk és az ingerek, az előadó a székeken ülő korosztály stílusában, lazán, kioktatás és okoskodás nélkül, a legfrissebb információkat közvetítve, folyamatosan fenntartotta az érdeklődésüket. Nagy rutin, 12 évnyi tapasztalat sűrűsödött ezekben az alkalmakban. S egy bizonyos: az élmény mindenkiben mély nyomokat hagyott.
- Aki ma itt ült, annak később is eszébe jutnak majd az elhangzott sztorik, a legkülönbözőbb helyzetekben ugranak be ezek az életből vett példák és képek. Akkor is, amikor füves cigivel kínálják, vagy amikor egy italt kér a diszkóban. Mert ne feledjük: a nagyobbak vélhetően már túl vannak az első „bekínálásokon”, a kisebbek pedig még előtte állnak – jósolja az előadó. És ha eljön a nap, nem mindegy, hogy hogyan döntenek majd. Óriási jelentősége van a fiatalokat valóban megérintő, az életkori sajátosságaikat szem előtt tartó, valós, korszerű információkat nyújtó alkalmaknak a drogprevencióban. Ezt ismerte fel a félegyházi Kábítószer Egyeztető Fórum, amikor egy tavaly elnyert pályázat segítségével helybe hozta a helyi általános- és középiskolás korosztálynak Klobusitzky György nagy hatású előadását. Mint az a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság évértékelő állománygyűlésén is elhangzott, sajnos ez a kérdés továbbra is aktuális a városban, hiszen 2014-ben sem csökkent a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma.
- Magyarországon csaknem 90 KEF működik városi, kerületi, kistérségi, megyei, illetve regionális hatáskörrel. Ezeknek a fórumoknak a feladata, hogy összehangolják a drogprobléma visszaszorításának alappilléreit, a közösség és együttműködés, a megelőzés, a gyógyítás és rehabilitáció, valamint a kínálatcsökkentés intézményeinek munkáját. Ennek érdekében helyi stratégiát dolgoznak ki a kábítószer-probléma visszaszorítására, és itt megkülönböztetett szerep jut a megelőzésnek - fogalmazott Papp Viktória, a félegyházi önkormányzat ifjúsági referense, aki szerint az előadás igazi hatása beszédesen tükröződött a távozó fiatalok pillantásában.
Néhány diákot megszólítva elmondták: az elhangzottak érdekesek és hasznosak voltak számukra. Ahogy egyikük fogalmazott: eddig is tudta, hogy a kábítószer veszélyes, de fogalma sem volt, hogy pontosan miért is. Barátnője hozzátette: az itt hallottak után soha, semmilyen körülmények között nem fogadna el drogot, mert nem szeretne ártani magának. Klobusitzky György szerint a legkomolyabb veszélyt napjainkban a dizájner drogok képviselik.
„Ezekkel már nem az a cél, hogy jól érezze magát a srác reggelig, hanem az, hogy negyed órán belül essen össze, és ki lehessen fosztani” - hívta fel a figyelmet a szakember, aki a szülők, pedagógusok és kortársak felelősségét hangsúlyozta.