Kiváltották a felvételit
A Móra Ferenc Gimnázium tanulói eleinte a természettudományokban- kémia, biológia, földrajz- értek el kimagasló eredményeket, majd a történelem és a magyar tantárgyak sikerkorszaka köszöntött be. Néhány évnyi kihagyás után újra magasba szökni látszik a versenyzési láz, s akad néhány diák és tanár, akik vállalják a rengeteg befektetett munkát. Tavaly a döntők küszöbéig eljutott néhány tanuló jelezte, hogy többen újra megpróbálkoznak a nagy kihívással és az idei tanévben két nagyszerű eredményt könyvelhet el újra a Móra Ferenc Gimnázium.
Magyar-nyelvtanból a régi sikerek nyomán indultak el Palásti Lászlóné tanítványai Jankovszki Réka és Lantos Viktória 12/A osztályos tanulók. Lantos Viktória bejutott a harmadik fordulóba, azaz az országos döntő 30 legjobb tanulója közé. Végül a legjobb 10 között az 5. helyezést érte el. Nagyszerű eredményéhez és a felkészítő tanár munkájához csak gratulálni lehet.
Egy picit más úton indult el - először az iskola történetében - Horváth Vivien ugyancsak 12/A osztályos tanuló, aki a Rajz és Vizuális kultúra tantárgyból mérettette meg magát. A verseny nehézségét az jelentette, hogy nem választották szét a művészeti szakközépiskolásokat (ahol sokkal több művészeti óra van!) a „normál” gimnazista versenyzőktől. Ez megmutatkozott abban is, hogy a legjobb 32 tanuló között egyedül a Móra gimnazista versenyző maradt meg a normál gimnazista diákok közül. A tervező-grafikusi, a portréábrázolási és művészettörténelmi (XX.század) területeken történő verseny minden fordulója a fővárosban volt.
Végül Szabó Ildikó művésztanár tehetséges diákja is a legjobb 10 közé jutva a 9. helyezést érte el az igen szoros versenyben. Nagyszerű eredményéhez és a felkészítő tanár munkájához csak gratulálni lehet.
R.F.