Amire büszkék vagyunk
Az indoklás szerint Kapus Béla munkássága a város zenei kultúrájának megalapozásában és évtizedeken keresztül történő ápolásában kiemelkedő. Az Ifjúsági Vegyeskarral olyan kórust hozott létre, amely szerte az országban elismerést szerzett Kiskunfélegyházának.
Kapus Béla ének-zene tanár, kórusvezető karnagy 1928. november 28-án született Kiskunfélegyházán. Iskoláit, az elemit, a polgárit, a tanítóképzőt - szülővárosában végezte.
Kántortanítói oklevelét 1948. június 26-án kapta meg. 1954-ben Szegeden ének-zene tanári oklevelet, 1968-ban a József Attila Tudományegyetemen bölcsész diplomát szerzett pedagógiából. 1949. május 2-án a Péteritói Általános Iskolában kezdte pályafutását.
1949. augusztus 9-én a helyi Petőfi Sándor Általános Iskolához került, 1951. szept. 1-jével a Tanítóképző tanára lett. 1954-től a helyi középiskolás fiúkollégiumhoz helyezték főhivatású nevelőnek; közben tanított a Tanítóképzőben, majd a Petőfi Gimnáziumban; 1958-től 2004-ig a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban. 1989-ben nyugdíjba ment a kollégiumból, de tovább dolgozott a gimnáziumban, óraadóként tanította az ének tantárgyat, vezette a kórusokat. Tanári tevékenységével kiérdemelte a Gimnázium Örökös Tanára kitüntetést. A Móra Ferenc Gimnázium által vezetett leánykara az Európa Cantat nyilvántartott kórusa.
Kapus Béla az országosan ismert és elismert kiskunfélegyházi kóruskultúra meghatározó alakja volt közel 60 évig. Ő vezette 1948-tól 40 évig a városi Petőfi Daloskört, szervezte meg 1950-ben a Pedagógus Kórust, 1960-tól irányította a Félegyházi Helyőrségi Kórust, amely a Magyar Néphadsereg egyik legkiválóbb kórusa lett. Kapus Béla vezette 25 éven át a félegyházi Közgazdasági Szakközépiskola kétszeres nívódíjas kórusát is. A TV egyenes adásban szólaltatta meg őket. Állandó résztvevője volt valamelyik kórusával a megyei és országos kórustalálkozóknak, fesztiváloknak. Legnagyobb sikerüket 1979-ben érték el, amikor Székesfehérváron elnyerték a fesztivál nagydíját. 1995-ben szervezte meg a Zenebarátok Kórusát, amelyet 2003-ig vezetett. E kórussal a 2004-ben megszűnt Ifjúsági Vegyeskar után folytatódik a sikeres kóruskultúra városunkban. A kórus nagy sikerű hangversenyeket adott itthon és külföldön, a testvérvárosokban.
Kapus Béla a szívéhez a legközelebb álló kórust, a sok országos elismerésben részesített Ifjúsági Vegyeskart 1949-ben alapította meg, és vezette több mint fél évszázadon keresztül. Ez a kórus 55 éven át a város négy középiskolájának legkiválóbb énekeseit foglalta magába. 1953-ban az első vidéki kórusként szerepeltek a rádióban. Külföldi hangversenyútjaik (Románia, Lengyelország) a sikeres 55 év egy-egy fontos, emlékezetes állomásai.
Méltán kapott számos elismerést, kitüntetést, amelyeknek koronája a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt (1999) és a "Kiskunfélegyháza Város Díszpolgára" (2004) kitüntetés volt.
Kapus Béla tette a város zenei hagyományává a Muzsika ünnepét a Móra Ferenc Gimnáziumban és a Tavaszi Hangversenyt a Szent István templomban és a Sarlós Boldogasszony templomban. A tanár úr erejéből, az ének, a zene iránti szeretetéből még afféle kulturális közmunkára is futotta; több mint fél évszázada szervezi az operalátogatást a fővárosi Operaházba és az Erkel Színházba.
Tagja a Bárdos Lajos Társaságnak.
(Forrás: A megyei értéktárba történő felvételhez készült előterjesztés alapján.)