Hittanverseny a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyében
A három korcsoportos, kétkategóriás döntőbe az esperes kerületi fordulókon első helyezést elért egyéni versenyzők, valamint a győztes háromfős csapatok nevezhettek. Az egyházmegyei verseny legnépesebb mezőnyének, 33 résztvevővel, az 5-6 évfolyamos tanulók csapatversenye bizonyult, hiszen mind a 10 esperes kerületből és Kecskemét városából külön is érkezett nevezés, míg a középiskolások egyéni döntőjében csak három tanuló vállalkozott a megmérettetésre.
Az idei év versenytémái a következők voltak:
- 5-6. évfolyamon Márk evangéliuma,
- 7-8. évfolyamon Márk evangéliuma és Szent Péter apostol levelei,
- középiskolás korcsoportban Márk evangéliuma, Péter levelei és katekizmusból a beavató szentségek.
A komoly felkészülést igénylő, elsősorban lexikai tudást mérő vetélkedő szervezői törekedtek arra, hogy a gyerekek számára érdekes, és motiváló feladatsorokat állítsanak össze. A feladatok között betűrejtvény, keresztrejtvény, totó, sorrendbe rendezés, párosítás és szöveg helyreállítás is szerepelt. A versenyrész teljesítése után a résztvevők érseki szentmisén vettek részt, majd az iskolában ebéd várt mindenkit. A díjazottak számára nagy megtiszteltetés volt, hogy a jól megérdemelt jutalmakat és okleveleket Dr. Bábel Balázs érsek úrtól vehették át. Egyetlen versenyző és felkészítő nevelő sem távozott üres kézzel, hiszen mindenki a verseny témáját adó Márk evangélium egyik legszebb gondolatával feliratozott tollat kapott emlékbe.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 2015. évi hittanversenyének megyei döntőjében a következő diákok értek el helyezést:
5 - 6. évfolyam, egyéni, 1. helyezett: Bukovszki Bettina, Kecskemét 2. helyezett: Mihalik Johanna, Baja 3. helyezett (holtversenyben): Borzai Zsuzsanna, Kiskunfélegyháza és Anka Benedek, Lakitelek
7 - 8. évfolyam, egyéni: Molnár Gergő, Kalocsa; Petrás Szilárd, Solt; Gombkötő Gábor, Kecel;
Középiskola, egyéni: Könyves Mirjam, Kiskunfélegyháza; Nagy Dávid, Kecskemét; Pap Roland, Kiskunhalas
5 - 6. évfolyam, csapat 1. helyezett: Mándli Helga, Tóth Hajnalka, Kiss Evelin, Kiskunmajsa; 2. helyezett: Fricz Lukács, Szabó Bálint, Bogár-Szabó András, Kecskemét; 3. helyezett: Csáki Annabella, Könyves Teréz Ráchel, Nagy Anna, Kiskunfélegyháza
7 - 8. évfolyam, csapat 1. helyezett: (holtversenyben) Argat Luca, Busa Barbara, Dóra Krisztián, Kalocsa és Bársony András, Osso Bence, Zentai Balázs, Baja; 2. helyezett: Verkás Kristóf, Kovács Dániel, Horváth Máté, Kecskemét; 3. helyezett: Bakos Borbála, Kalmár-Nagy Márta, Mindák Réka Mária, Petőfiszállás
Középiskola, csapat 1. helyezett: Sárvári Áron, Korom Zsófia, Kiss-Pető Apor, Kiskunhalas; 2. helyezett: Szabó Júlia, Kardos Anett, Kardos Viola, Kecskemét; 3. helyezett: Várkonyi Egon, Koprivanacz Gitta, Herman Renáta, Kalocsa
Pap József állandó diakónus, az EKB elnöke