Emlékmű a „madarak atyjának”
Úgy gondolom, ma egy olyan szobrot avatunk, ami mindannyiunkat elkísér majd hosszú ideig, akár egy életen keresztül is. Naponta elsiethetünk, vagy megpihenhetünk mellette, és meghatározó gyöngyszeme lesz városközpontunknak. Ez csak olyan szobrokkal történhet meg, amelyek bár merev, erős, időtálló anyagból készültek, mégis élettel vannak tele. De vajon mi tölti meg ezt a szobrot élettel? A szemlélődők érzelmei, gondolatai, azoké, akik egy padra leülve megpihennek itt, a szobor közelében. Ők lesznek azok, akiknek majd – valahányszor ránéznek, vagy csak rágondolnak – eszükbe jut mindaz, amit jelképez. Eszükbe jut a „madarak atyja” Herman Ottó, s eszükbe juthat még sok-sok személyes, kellemes gondolat – mondta köszöntőjében Csányi József.
Herman Ottó munkásságát ismertetve, méltatva Meizl Ferenc szólt arról, hogy a tudós többször járt Kiskunfélegyházán is. Ez a Szerelemhegyi Tivadarral kötött ismeretségének volt köszönhető, akinek segítségével a Bugac környéki pásztorok életét kutathatta. Ennek a munkának gyümölcseként jelent meg „A magyar pásztorok nyelvkincse” című könyv.
A Madárbarát Klub vezetője reményét fejezte ki, hogy sikerül a városvezetésnek megvalósítani azt a célkitűzést, hogy megújítják a zöldterületeket, és minden városrésznek lesz ligete és madárdalos parkja. Összefogásra is biztatott ennek érdekében. „Mi, akik szeretjük a várost, fogjunk össze. Minden évben, a félegyházi újszülöttek tiszteletére ültessünk és gondozzunk fákat. Remélem, hogy így lesz. Akkor Kiskunfélegyházán megvalósul Herman Ottó álma.” – mondta Meizl Ferenc.
A köszöntők és az óvodások ünnepi műsora után Talapka István plébános áldotta meg az alkotást. A madárbarát parkban felállított emlékmű Szabó Ildikó művésztanár, Bozóki István kőszobrász és Nagy Ágnes kertészmérnök munkáját dicséri.
H. S.