250 új munkahely jön létre városban
- 2009-től 2014 októberéig összesen öt vállalkozás települt be a Kiskunfélegyházi Ipari Parkba. Most öt hónap alatt sikerült értékesíteni ugyanennyi ingatlant. Mi történt?
- A vállalkozók érzékelik, hogy az új városvezetés új szemléletet hozott, és ezt óriási bizalommal honorálják. Építünk a térségben dolgozó, nagy hagyományokkal rendelkező vállalkozásokra, amelyek komoly munkáltatói és adófizetői bázist képviselnek, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük munkájukat, bővítési, fejlesztési terveik megvalósítását. Én a vállalkozóbarát környezet megteremtésének hosszú távú jótékony hatásában hiszek. Például abban, hogy az önkormányzat - amely tevékenységével megkönnyítheti, de meg is nehezítheti a gazdasági szereplők boldogulását - az engedélyeztetésben, a hivatali ügyintézésben legyen rugalmas. Minden résztvevő félnek fel kell ismernie, hogy a céljaink közösek, a sikereink elérésében pedig egymásra vagyunk utalva.
- Hogyan érvényesül ez a szemlélet a mindennapokban?
- A Félegyháza Programban öt év alatt 500 új munkahelyet ígértünk, és ennek eléréséhez kidolgoztunk egy ösztönző rendszert. Mindenekelőtt folyamatosan kommunikálunk a térség meghatározó vállalkozásaival: ismerjük terveiket, elképzeléseiket, és minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogatjuk azokat. Ha kellett, önkormányzati területet értékesítettünk egyes cégek bővülését szolgálva, előfordult, hogy áthelyeztünk egy önkormányzati utat, hogy elháruljanak az akadályok az egyik nagy múltú ipari cég csarnokbővítése elől, másoknak halasztott fizetési konstrukcióval segítettünk új ingatlant vásárolni azzal a feltétellel, hogy ez idő alatt beindítják a termelést és munkahelyeket teremtenek. Ezzel párhuzamosan a kezdeményezésemre létrejött Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület keretein belül továbbra is komoly erőfeszítéseket teszünk a térség gazdasági szereplőinek összefogása, új munkahelyek teremtése érdekében.
- Hogyan látja most az öt év alatt 500 munkahely ígéretének realitását?
- Jelenleg félegyházi vállalkozások több mint 250 új munkahely létrehozására vonatkozó konkrét tervéről tudok, amit 2 éven belül terveznek megvalósítani. A célkitűzést tehát abszolút reálisnak és elérhetőnek látom. Ez azért is ígéretes a város számára, mert a létszámbővítések hozadékaként megnövekedett kapacitás, bevételben és nyereségben is megmutatkozó eredmények remélhetők. Ezáltal növekedni fognak a város adóbevételei, az önkormányzat pedig nagyobb forrást tud a közterületek, oktatási-nevelési intézmények, szociális ellátások fejlesztésére fordítani. Így aztán a közösség minden tagja jól jár. Szerintem ez az önkormányzatiság igazi lényege.