Majálisoztak a mezgések
Hagyományosan idén is április 22-én tartották meg a „Mezgés napot”. A Föld napján reggel az iskolában a környezetvédelem fontosságáról tartottak előadásokat, majd a diákok szemétgyűjtési akcióba kezdtek az iskola környékén, a tanvágón és a tangazdaságban. Ezután az iskola gazdaságában gyűltek össze egy majálisra.
Felsorolni is nehéz, hogy hányféle program várta a fiatalokat a „Mezgés napon” Volt földrajzi vetélkedő, aszfaltrajz verseny és traktor gumi görgető bajnokság. Lehetett lovagolni, kocsikázni és íjászkodni, de egy szimulátor segítségével a szabályos gépkocsi vezetést is gyakorolhatták azok, akiknek éppen ehhez támadt kedve. Többen madárijesztők építésével, szépítésével foglalatoskodtak annak reményében, hogy megnyerik a szépségverseny első díját.
Nagyon népszerű volt a főzőverseny is, ahol sok-sok csapat főzte a különböző pörkölteket, készítette a sülteket. A majálisozó gyerekek nemcsak kóstolót kaptak szakácskodó társaiktól, hanem mindenki kedvére falatozhatott.
s. r.