Félegyházán tanácskoztak az iparosok
A tanácskozáson Németh László elnök elmondta: az IPOSZ-t 147 területi ipartestület, 15 megyei szövetség és 25 országos szakmai ipartestület alkotja, amelyek 200 kézműves és kisipari szakmát is képviselnek. A tagság többsége 5 fő alatti mikro-, családi és kisvállalkozás. Szerepük szinte minden településen meghatározó a társadalmi életben, a termelésben és a foglalkoztatásban.
Szabó László alelnök szólt arról, hogy a politika fellazította a szervezetet, nincs vállalkozói biztonság. Egyik napról a másikra születnek szabályozók, amelyeket ugyanilyen kiszámíthatatlanul vonnak vissza. Éppen ezért az IPOSZ-nak, az ország legnagyobb létszámú vállalkozói szövetségének,erősíteni kell érdekérvényesítő szerepét, hallatni kell hangját, megfelelő kapcsolatot kell kiépítenie a mindenkori kormányzattal.
Majoros László alelnök sajnálatát fejezte ki, hogy az IPOSZ nem került be az oktatást végző szervek közé. Véleménye szerint ez megengedhetetlen. Többek között azért is, mert a szövetségen belül vannak az ősi, kihaló félben lévő szakmák képviselői, akik még át tudnák adni a szakmát. De legalább ennyire fontos lenne valamennyi kézműves szakmában megteremteni a szakember utánpótlást.
H. S.