Kultúra 2014. március 6. 13:48

Gazdag évadra készül a Kiskun Múzeum

Képgaléria
Gazdag évadra készül a Kiskun Múzeum
A Kiskun Múzeum március 4-étől a nyári nyitva tartás szerint fogadja a kutatókat és a látogatókat. A Móra Ferenc- és a Petőfi Sándor-emlékház továbbra is előzetes bejelentés után látogatható. A múzeum munkatársai az érdeklődők fogadása mellett folytatják a gyűjtőmunkát, illetve a felajánlott gyűjtemények rendszerezését. Ezek közé tartoznak például a mozitól átvett eszközök, berendezések, amelyek a technikatörténeti gyűjtemény részét fogják képezni – mondta el Mészáros Márta igazgató.

A muzeológusok idei feladatai közé tartozik Fekete János helytörténész hagyatékának teljes feldolgozása, amelynek a Petőfi-emlékházban önálló helyet biztosítanak. Feltérképezik a régészeti gyűjteményt, folytatódik a numizmatikai gyűjtemény revíziója, egy új munkatárs segítségével pedig beleltározzák a kőzetgyűjteményt. Ezek a munkálatok elsősorban a kutatómunkát segítik.

A szakmai munkálatok mellet gondot fordítanak a közönségkapcsolatokra is. Olyan kiállításokat szeretnének bemutatni, amelyek tükrözik a múzeum gyűjteményének gyarapodását, illetve évfordulókhoz és alkalmakhoz kötődnek. Jelenleg már dolgoznak a „Szól a rádió” címet viselő, április 14-én nyíló kiállításon. Ennek az anyagát az elmúlt évben adományozta a múzeumnak Szita Mihály. Áprilisban bemutatják azt a vándorkiállítást, amely a bugacmonostori ásatás legértékesebb darabjait mutatja be. Az első világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezik idén Európa. Ehhez kapcsolódóan a múzeumok éjszakáján nyílik tárlat. A városalapítók napjához május 24-én a hungarikumok és a helyi értéktár bemutatásával kapcsolódik az intézmény. A tervek szerint augusztus 16-án tartják meg a kiskun kapitányok napját. A Móra-emlékévhez kapcsolódóan tudományos tanácskozást szerveznek októberben, amelyhez kiállítás is kapcsolódik a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a Kiskun Múzeum gyűjteményéből. Szintén októberben tartják meg azt az országos konferenciát, amelynek a kiskunsági műemlékvédelem, régészet és építészet lesz a témaköre.

Mészáros Márta arról is beszámolt, hogy újra elindulnak a nyitott hétvégék. Ezeken a napokon a múzeumban, a Petőfi- és a Móra-emlékházakban nemcsak a látogatást biztosítják, hanem könyvbemutatókat, koncerteket, gyerekprogramokat is szerveznek. Az első nyitott nap március 22-én lesz.

 

H. S. 

Kövessen minket a Facebookon is!