Kultúra 2014. március 7. 18:15

Hitben és cselekvésben kell élni

Képgaléria
Hitben és cselekvésben kell élni
A Himnusz kívülről, belülről című könyv apropóján beszélgetett március 6-án a Móra Ferenc Művelődési Központban Lezsák Sándorral, az országgyűlés alelnökével Gajdics Ottó, a Lánchíd rádió ügyvezető főszerkesztője. A kötet Lezsák Sándor életútját összegzi. Megismerhetjük gyermekkorát, családját, pedagógiai tevékenységét éppúgy, mint politikai pályafutását.

A beszélgetés elején Lezsák Sándor elmesélte azt a történetet, ami miatt könyv a Himnusz kívülről, belülről címet kapta. „A Madách Gimnáziumban volt egy latin-görög szakos tanár, Muraközi Gyula. Nem tanított minket, ám egyszer bejött egy magyarórára helyettesíteni. Megállt előttünk: megkérdezte. Mit tanulnak? Hol tartanak magyarból. Kölcsey Himnuszát – mondtuk. És tudják- kérdezte. Kívülről - válaszoltuk -, végig. És belülről? Kérdezte ő. Döbbent csend lett, Belülről? - És mondják, a Himnusz, vagy a Szózat szerint kell élni?

Az addig nevetgélő osztály elnémult. Megfogott minket valami. Hogy is van? „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar...”. „Isten, áldd meg a magyart...”. Igen, e kettő legyen az életvezetőnk! Hitben és cselekvésben kell élni és szolgálni egy nemzetet, amely erős kell hogy legyen gazdaságban, politikában, erkölcsben és belső akaratban, amely segít ellenállni a kísértéseknek, a támadásoknak. Nem elég kívülről fölmondani a Himnuszt, belülről is érezni és tudni kell.”

Onnantól ez a gondolatiság vezérelte a mindennapjaimat, akár a magánéletemről, akár a pedagógusi munkámról, vagy a politikai tevékenységemről volt szó. Az oldott, mégis komoly beszélgetés során kiderült az is, hogyan lett polgárőr Lakiteleken Lezsák Sándor, és miért vállalja társaival az éjszakai járőrözéseket. De szóba került írói munkássága is. Ezzel kapcsolatosan elmondta: nem hagyott fel a versírással, és drámák is születtek az elmúlt időszakban. Ezek színrevitelétől azonban addig elzárkózik, ameddig a politika szereplője.

A beszélgetés végén szinte mindenki megkereste a vendéget, és kérték, hogy dedikálja a kötetet.

 

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!