Sport 2014. március 10. 12:49

A sportcsarnokban is megállíthatatlan a kézilabdacsapat

Képgaléria
Kiütéses, 34-19-es győzelemmel tért vissza a félegyházi sportcsarnokba a P&P Félegyháza kézilabdacsapata. Az NBII dél-keleti csoportjában szereplő együttes ezúttal a Püspökladányi KE-t múlta felül és továbbra is harcban áll a bajnoki címért.

A március 9-én megvívott összecsapást a félegyháziak kezdték jobban, már az első percekben biztos előnyre tettek szert. A különbség ezután is folyamatosan nőtt a két csapat között. A szünetre 20-9-es előnnyel vonulhattak be az öltözőbe a fiúk.

A második félidőben továbbra sem változott a játék képe, a félegyháziak biztosan tartották bő tízgólos előnyüket. A leindításokból több könnyű gólt szereztek és fél gőzzel játszva is magabiztos sikert értek el. /34-19/

 

Rásó Tibor, vezetőedző, Püspökladányi KE:

Kicsit tartalékosan érkeztünk, idegenben nem számítottunk sikerre. Ismerve a félegyháziak lendületes gyors játékát én azt kértem a csapatomtól, hogy próbáljuk lassítani a tempót. Sajnos ez nem sikerült. Sok hibával játszottunk, a félegyháziak megérdemelten győztek.

 

Bozsák Krisztián, játékos, P&P Félegyháza:

A tudásbeli különbség döntött a mérkőzésen, de nehéz volt végig fenntartani a koncentrációt.

 

Miksi István, vezetőedző, P&P Félegyháza:

Mindenképpen akartuk ezt a győzelmet. Bizonyítani szerettünk volna a múlt heti döntetlen után. Új helyszínen vagyunk, de nem szokatlan, mert korábban már játszottunk itt. Jó közönség előtt sikerült egy biztos győzelmet aratnunk.

2014. március 9.

14. ford.      17:00 P&P Félegyháza - Püspökladányi KE 34-19

2014. március 22.

16. ford.      17:00 P&P Félegyháza - Makói KC

 

Csapat                                    J.       Gy.    D.      V.      Dob.  Kap.  P.

1.       FKSE-Algyő                       15     12      2        1        442    373    26

2.       P&P Félegyháza               15     11      1        3        471    396    23

3.       Kunszentmárton KSK      15      10      2        3        463    429    22

4.       Törökszentmiklósi KE     15      9        1        5        447    437    19

5.       Martfűi KKKE                     16     9        1        6        436    427    19

6.       Makói KC                            15    7        2        6        442    418    16

7.       Orosházi FKSE II               15    7        0        8        415    420    14

8.       Békéscsabai BDSK          15      5        1        9        379    404    11

9.       Hajdúszoboszlói KSKE    15      5        0        10      427    448    10

10.     Püspökladányi KE            15    5        0        10      409    473    10

11.     Újkígyósi KC                      15    4        1        10      401    419    9

12.     Törökszentmiklósi KE II   16      1        1        14      385    473    3

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!