Közélet 2015. május 14. 09:55

50 millió forintot költ az önkormányzat intézményei felújítására

50 millió forintot költ az önkormányzat intézményei felújítására
Idei költségvetésében 50 millió forint előirányzatot tervezett a félegyházi képviselő-testület az önkormányzati tulajdonú és működtetésű ingatlanok felújítására. A polgármesteri hivatal munkatársai a múlt év végi intézményi és üzemeltetési bejelentések, igények, valamint az egyes szakhatósági kötelezések, továbbá a helyszíni felmérések alapján, a rendelkezésre álló összeg figyelembevételével alakították ki a megvalósítási sorrendet. A képviselő-testület ma, azaz május 14-én, csütörtökön rendkívüli testületi ülésen határoz a 19 tételből álló építési és felújítási csomagról, és annak pontos műszaki tartalmáról.

A felújítási munkák 19 db beruházási helyszínt érintenek, és elsősorban az önkormányzat köznevelési, szociális ellátási, intézmények és egyes egészségügyi feladat ellátási helyeire vonatkoznak. A felújítások – amennyiben a határozat-tervezetben foglaltakat elfogadja a képviselő-testület – érintik a Kiskunfélegyházi Napközi otthonos Óvoda Dózsa György utcai, Kossuthvárosi, Bercsényi utcai, Móravárosi, Móra Ferenc utcai, Szegedi úti, Nagyszőlő úti, Bankfalui és Százszorszép Tagóvodáját, a KAPOCS Segítő szolgálat Hunyadi utcai telephelyét, a Dankó Pista utcai és a Darvas téri Bölcsődét, a KAPOCS Segítő szolgálat Családok Átmeneti Otthonát, a Gyermekorvosi rendelő és Védőnői szolgálatot, a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény Nádasdy utcai, Csanyi úti, FONO József Attila utcai és ÖNO Tóth Kálmán utcai telephelyét.

A felújítási csomaggal együtt a Kossuthvárosi Közösségi ház kialakítása is a közbeszerzési „csomag” részét képezné, azaz a megfelelő helyi építési vállalkozó kiválasztása egy közbeszerzési eljárás keretében történne meg, amennyiben az erről szóló előterjesztést a képviselő-testület elfogadja.

T.T.

 

Kövessen minket a Facebookon is!