Csökkent vagy sem a bér?
A lapot a cég több, névtelenséget kérő buszsofőrje kereste meg, és elmondták, a korábbi átlag nettó 170-180 ezres fizetésük 120-130 ezer forintra esett vissza, mert a új cégnél már nem jár vontatási pótlék a csuklós buszokon dolgozóknak, és nincs már kifizetés üzemanyag-megtakarítás címén sem. A buszvezetők azt is állították, hogy a kialakult rosszabb munkakörülmények miatt sok kollégájuk már felmondott, ezért most létszámhiány van, és gyakran kell túlórázniuk. Sérelmesnek tartják, hogy - ahogy fogalmaztak - „semmibe nézik őket”, ennyivel visszaveszik a fizetésüket, miközben nap mint nap felelnek az utasok biztonságáért a helyi és helyközi járatokon.
A szerkesztőség megkereste a DAKK-ot az üggyel kapcsolatban, megkérdezve, miért volt szükség a különböző pótlékok megszüntetésére, a csökkenő bért ellentételezte-e a cég emelkedő cafeteriával? Érdeklődtek az állítólagos felmondásokról és létszámhiányról is. A busztársaság cáfolta az alkalmazottak fizetésének csökkenéséről szóló értesülésünket.
- A jogutód társaság autóbuszvezető munkavállalóinak nem lett kevesebb a munkabére az átalakulási folyamat után, a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. működési területén pedig épp a jogelőd Kunság Volán Zrt. munkavállalóinál mutatható ki átlagosan a legmagasabb átlagkereset-növekedés - közölte a cég.
Hozzátették, a cafeteria-juttatások összegének emelkedése mellett továbbra is biztosítják munkavállalóik részére az évi 60 ezer forint értékű élet,- baleset és egészségbiztosítást. Kijelentették, hogy az üzemanyag-megtakarítás és a vontatási pótlék sem szűnt meg. Előbbit „régiós szinten egységes normák szerint magasabb költségtérítési mértékkel” fizetik ki az üzemanyag megtakarítók körében, utóbbi pedig különleges felépítmény pótlék címen lett a kereset része.
- Létszámhiány ugyan mutatkozik az autóbuszvezetőknél, de ez a tendencia korábbi években indult, és ez nem kizárólag a dél-alföldi térségben jelenik meg, hanem országos probléma. Nagy öröm azonban számunkra, hogy egyre többen éreznek elhivatottságot az autóbuszvezetői munka iránt, nemcsak férfiak, hanem nők is, ezért társaságunk a végzettséggel nem rendelkező potenciális munkavállalók D-kategóriás képzését vállalva kívánja a munkaerő utánpótlást megoldani - nyilatkozta a DAKK.
Négy Volán-társaságot vontak össze
A dél-alföldi régió három megyéjében a helyközi autóbusszal végzett személyszállítást végző cég, a DAKK január 1-jével jött létre, integrálva a korábbi Kunság Volánt, valamint a Bács, a Körös és Tisza Volánt. Összesen több mint 900 autóbuszt üzemeltetnek 2700 fő munkavállalóval. A régió éves bevételi forgalma meghaladja a 20 milliárd forintot.
Fotó: baon.hu