Helyi hírek 2015. május 28. 16:30

Új bölcsődét avattak a Szent Imre herceg utcában

Képgaléria
Új bölcsődét avattak a Szent Imre herceg utcában
A mai igényeknek megfelelő, modern bölcsődét hoztunk létre, amely otthont ad a sérült kisgyermekek fejlesztésének. Ez az intézmény a kisgyermekes szülőknek szeretne mindent megadni, amire ebben a korban a babának és a mamának szüksége lehet – mondta az avató ünnepségen Mészárosné Gémes Brigitta, az Apraja Falva Közhasznú Egyesület elnöke.

Az egyesület, egy sikeres pályázatnak köszönhetően, közel 200 millió forintos beruházással hozta létre a bölcsődét. Akik részt vettek az ünnepélyes átadáson láthatták, hogy valóban egy korszerű, tágas foglalkoztató terekkel, saját konyhával, játékokkal teli udvarral, tornaszobával és medencével felszerelt intézmény várja az apróságokat. Az egyesület vezetői köszönetet mondtak a kivitelezőknek a munkáért, az önkormányzatnak pedig azért, hogy a 3,6 millió forintba kerülő parkoló kialakításával segítette a beruházás megvalósulását.

Csányi József polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy egy olyan intézménnyel gyarapodott a város, amely nemcsak a félegyházi, de a vonzáskörzet apróságainak nevelését, fejlődését is szolgálja.

s-r



 

Kövessen minket a Facebookon is!