Közélet 2015. május 17. 13:15 Forrás: Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal

Kormányablak nyílt Kiskunmajsán

Kormányablak nyílt Kiskunmajsán
Újabb kormányablakot adtak át Kiskunmajsán. Az integrált ügyfélszolgálati helyiséget Dr. Baltay Tímea kormányablakokért felelős helyettes államtitkár, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés alelnöke és Kovács Ernő kormánymegbízott avatta fel. A közel 50 millió forintos beruházás jelentős része uniós forrásból valósult meg.

Dr. Baltay Tímea megnyitó beszédében szólt a 21. századi modern szolgáltató közigazgatásról, az állam és a polgárok közötti kapcsolatrendszer újraértelmezéséről. Rámutatott, hogy „a cél az elégedett állampolgár, az eszköz pedig egy hatékonyan működő egységes és integrált intézmény, amely hatékonyabb és egyszerűbb ügyintézést valósít meg az állampolgárok és vállalkozások számára egységes szakmai elvárások mentén országszerte”.

Lezsák Sándor méltatta a kormánytisztviselők munkáját, egyúttal rávilágított, hogy a Kormányablakokban dolgozók felé alapvető elvárás az állampolgárokat segítő, empatikus magatartás. Beszédében kiemelte, hogy „a Kormányablakok megszervezése óriási sikertörténet".

Kovács Ernő kormánymegbízott az uniós és hazai forrásokat felhasználva létrejött, minden állampolgár számára magas színvonalú integrált ügyintézést biztosító Kormányablak átadásakor a beruházással kapcsolatos információkat osztotta meg a meghívott vendégekkel és mind az ügyfelek, mind a Kormányablakban dolgozók számára jókívánságai kíséretében sikeres munkát kívánt.

A Kormányablak 2015. május 15-étől várja az ügyfeleket.


 

Kövessen minket a Facebookon is!