Egy százéves napló története
Képgaléria
Az első világháborús emlékiratot néhai Bori Antal családja őrzi. Egyik dédunokája mutatta meg a Petőfi Népe szerkesztőségének, miután digitalizált változata a világhálón is megjelent, egy helytörténeti portálon. Balogh Csaba lajosmizsei helytörténész és családkutató segítségével jutottak el Bori Ernőhöz, aki nem csak féltve őrzi a családi ereklyét, de többször el is olvasta.
- A dédapám olyan részletesen lejegyezte a háborús helyszíneket, hogy az alapján be is lehetne járni a száz évvel ezelőtti hadszíntereket. Volt egy tervem, miszerint a háború kitörésének 100. évfordulójának nyarán végigjárom Dédnagyapa útját - meséli Bori Ernő.
- Ez végülis nem jött össze időben, az évfordulón már túl vagyunk, de mivel évekig tartott a háború, az elkövetkező egy-két évben még megvalósítható az emléktúra. A több mint ezer kilométeres túra első állomása Szerbia, Bosznia és Szlavónia lenne, onnan Isztria, Észak-Olaszország, Doberdó a következő úti cél, majd keresztül egész Magyarországon el kell jutni Felvidékre, Galíciába.
- Mi minden történt Bori Antallal a háborúban?
- A faluban éppen arattak és csépeltek, amikor jött a hír, hogy kitört a világháború. A dédpapának gyakorlatilag azonnal be kellett vonulni, az első útja Kecskemétre vezetett. Innen Szerbiába vezényelték, majd ezután megjárt számtalan frontot, többször megsebesült, több helyen volt rehabilitáción. Az első sebesülése a hírhedt olasz fronton volt, Doberdó és Isonzó vidékén. Ekkor került a Zita kórházba, és kezdte el a naplóírást. A bejegyzéseket a kórházi kezelések alatt és a laktanyában írta, mintegy visszaemlékezve az addig történtekre. A hadszíntéren nem foglalkozott a naplóval, vélhetően nem voltak olyanok a körülmények. Később az orosz fronton is megsérült, kórházba került. Ekkor folytatta az írást. Soraiból kiderült, mennyire félt, hogyan éheztek, amikor nem kaptak hadtápot, és több napon át csak szilvát ettek. Megírta, hogy vesztette el a bajtársait, a falubeli barátait.
- Mi lett a füzetnapló sorsa?
- Dédnagyapa egyszerű, de szép kézírással írta. A naplót nehézkes olvasni, mert rengeteg korabeli katonai kifejezés van benne. A monarchia hadseregében a német volt a hivatalos nyelv, az ott tanult szakkifejezéseket használta a konkrét harci cselekvések leírásakor. A naplót évtizedekkel ezelőtt egy rokon legépelte, még hagyományos írógéppel. A másolatot egyben le is tisztázta, így olvashatóbbá váltak a katonai visszaemlékezések. A körülbelül 60 gépelt oldal terjedelmű anyagnak megmaradt az eredeti címe: „A Világháborúban rajtam történt...”
Vitézségi érmet kapott, elismervénnyel
Bori Antal 1883. szeptember 28-án született Pálmonostorán, nincstelen zsellérszülők gyermekeként. 1897-től Kerekes Lászlónál volt gazdasági cseléd, aratórészes, cséplőmunkás, kocsis, szőlőmunkás. 1904-ben vonult be katonai szolgálatra. 1908. február 17-én feleségül vette Gyenes Jusztinát, aki szintén gazdasági cseléd volt. 1914. július 29-én, az Osztrák-Magyar Monarchia hadüzenete utáni napon bevonult a 38. gyalogezredbe. 1915-ben másodosztályú vitézségi érmet kapott egy „elismervénnyel”, amelyen József főherceg aláírása szerepelt.
Ebben az évben megsebesült a bal lábán, és kérelmére hazaengedték szabadságra. 1916-ban ismét megsebesült, ezúttal a jobb lábán. Csak a háború végén szerelt le. 1933-ban feleségével és gyermekeivel visszaköltözött Pálmonostorára. Haszonbérbe vett földön gazdálkodva tartotta el családját, később belépett a helyi termelőszövetkezetbe. Miután elérte a nyugdíjas kort, járadékot kapott haláláig. 1971-ben halt meg.
