Vidéken is építkezik az LMP
Azt látom, hogy jelenleg az LMP előtt egy kemény korlát van, ezt akarjuk most áttörni. Mégpedig azt, hogy úgy csináltuk végig a 2014-es választási kampányt, hogy a mi szempontunkból lyukas volt a térkép. Ezeket a lyukakat szeretnénk most betömködni. Szeretnénk azt, hogy az emberek 2018-ban úgy szavazzanak az LMP programjára, hogy vannak kézzel fogható közösségek az életében – folytatta gondolatmenetét Schiffer András.
A legfontosabb, amiről a körút, a köztéri találkozások során beszélni szeretnénk, az a javaslat, amelyet néhány hete már letettünk a parlament asztalára. Ez arról szól, hogy 2018-ban egy jelentős kormányzati program számolná fel a dolgozói szegénységet Magyarországon. A legégetőbb problémának azt látjuk, hogy az egyébként tisztes foglalkozással rendelkező emberek közül egyre többen csúsznak le a szegénységi küszöb alá. Csak a közszférán belül egyharmados a dolgozói szegénység aránya. Konkrét javaslataink vannak arra, hogy például a helyben termelt élelmiszerek ÁFA csökkentésével, vagy a mikro vállalkozások járulékainak csökkentésével, hogyan lehetne új, jövedelmet ígérő álláshelyeket teremteni – tette hozzá az LMP társelnöke.
Kiss Kálmán, az LMP helyi elnöke a témához kapcsolódóan elmondta: helyi szinten, ahol jelen vagyunk, próbálunk az önkormányzati munkában is jelen lenni. A megyei önkormányzatban szerencsére képviselteti magát a párt. Az agrárium, a vidékfejlesztés terén vannak olyan kezdeményezések – például az öko- gazdálkodók, kistermelők részéről -, amelyek a piacra jutást próbálják segíteni. Ez kulcsfontosságú a helyi vállalkozások szempontjából. Mi az ökológiai gazdálkodást, azon belül olyan új technológiákat, mint például a biogáz hasznosítása, mindenképpen szeretnénk előnyben részesíteni. A megyei önkormányzatnak, különböző projektek keretében lehetősége lesz 63 milliárd forint felhasználásáról dönteni. Partnerek szeretnénk lenni abban, hogy a gazdatársadalom is hozzájusson ezekhez az uniós forrásokhoz.
H. S.