Rendben vagy?
Képgaléria
Erre a merész kérdésre kerestük a választ a hétvégén, hiszen május 22-én és 23-án tartották a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Pünkösdi Ifjúsági Találkozóját. Mottója, a szerzetesek évében egy különleges plusz jelentést is hordozott magában, hiszen a hétvége vendége volt az egyházmegyében élő valamennyi szerzetesrend képviselője.
Sokéves hagyománya van már annak, hogy a találkozóra a szomszédos településről, Kiskunfélegyházáról gyalogosan indulunk. Ebben az évben az időjárás egy kicsit megnehezítette az utat, hiszen a 15 kilométeres távon, kicsit több mint 3 órán át folyamatosan esett. Ám ez nem zavarta a több mint 40 fős zarándokcsapatot, akik Kiskunfélegyházáról, Kiskőrösről és Kalocsáról érkeztek, hogy együtt zarándokoljanak. Az út menti kereszteknél rendszerint megpihentünk és az Öröm útját imádkoztuk közben.
Megérkezésünk után szentmisével kezdődött a program, amelyre - idén először - egy egyházmegyei zenecsoport is alakult. Megküzdve az esővel és saját kényelmünkkel, felszabadultan, hálatelt szívvel vettünk részt a szentmisén. Igazi megérkezés volt ez. Hazaérkezés. Hiszen ez a találkozó minden évben azt az érzést ébreszti az emberben, hogy otthon van. Rég nem látott ismerősök, öröm, békesség, jó beszélgetések, közös étkezések - ezek, mind-mind megteremtik azt a családias légkört, amiben az ember otthon érzi magát. A szentmise után közös vacsorán vettünk részt, és végre mindenkit személy szerint üdvözölhettünk.
A nap utolsó programja egy jó hangulatú, játékos táncház volt, a lajosmizsei Jászok együttes vezetésével. Másnap reggel megint nem került el minket az eső, de ekkor már senkit nem foglalkoztatott, hogy vizes lesz-e vagy sem.
Reggeli után imádságra gyűltünk össze a templomban. Szentlélekváró imák és dicsőítések követték egymást. Felemelő érzés volt együtt énekelni és imádkozni. Közös áhítatunk végeztével megérkezett a nap főelőadója, Béri Renátó, kármelita atya, aki lendületességével és szavaival felpörgette a délelőttöt. Renátó atya elmondta, hogy milyennek hiszi az „átlagember” a szerzetest, és ehhez képest mi a valóság. Pontról-pontra átértelmezte a szerzetességről alkotott képet, majd arról beszélt, hogy az evangéliumi tanácsokat miként tudjuk megélni mi az életünkben.
Elmondta, hogy a világnak elege van a csodabogár keresztényekből. Amikor megjelennek, elkerülik a fél világot, velük nem lehet akármiről beszélni. Éppen ezért kapunk meghívást, hogy a csodabogár keresztényekkel szemben mindnyájan legyünk őszinte, egyszerű emberek. Természetesen kitartva az örök értékek mellett. Kitartva az evangélium tanítása mellett, kitartva a Jézussal való közösség mellett. Legyünk normális emberek, mert a csodabogárság taszít. Felhívta a figyelmünket arra, hogy Jézus nem a külsőségekkel evangelizált, hanem azzal, hogy egyszerű és normális volt, szoros kapcsolatban Istennel. Bátorított minket, hogy mind erre vagyunk hivatva! Az előadást követően volt lehetőség kiscsoportos gondolatmegosztásra is. A beszélgetéseket ebéd követte.
A délutáni programban az egyházmegye szerzetesei mutatkoztak be, valamint bárki feltehette kérdéseit a szerzetesi élettel kapcsolatban. A napot a 18 órakor kezdődött érseki szentmise zárta. Ha szeretném összefoglalni, hogy mit jelentett számomra ez a találkozó, a péntek esti evangélium jut eszembe, amikor Jézus megjelenik a tanítványainak Tibériás tavánál és megkérdezi Pétert, hogy: „Szeretsz-e engem?”
Nem azt kérdezi meg tőle, hogy szereted-e a munkád vagy szereted-e az embereket, akik körülvesznek? Még azt sem, hogy mit szeretnél ezután csinálni? Azt kérdezi: Szeretsz-e ENGEM? Számomra ebben van az üzenet. Ha Istent szeretjük, vele közösséget alkotunk, alkalmasak leszünk arra a feladatra, amelyre meghív. Ha Őt szeretjük, meg tudjuk ugrani életünk korlátait és meg tudjuk oldani a nehézségeinket. Az Ő szeretetében képesek leszünk az evangéliumi tanácsok szerint élni.. És akkor tényleg RENDben leszünk…
Barna-Pap Rozália
