Közélet 2014. március 17. 14:33

Új, korszerű mentőautót kaptak a félegyházi mentősök

Képgaléria
Új, korszerű mentőautót kaptak a félegyházi mentősök
Új, korszerű autóval gyarapodott a félegyházi mentőszolgálat. A mentőautót március 17-én dr. Zentay Attila, a Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet orvos-igazgatója, valamint Kapus Krisztián polgármester adták át a mentősöknek. Dr. Zentay Attila elmondta, munkatársai fontos és nagy felelősséggel járó feladatot látnak el nap, mint nap. Hivatásuk gyakorlásához elengedhetetlen, hogy rendelkezzenek a kor színvonalának megfelelő eszközökkel, járművekkel. Ez az új mentőautó ilyen.

 

Az orvos-igazgató beszámolt arról is, hogy még ebben az évben országosan 200 ilyen, modern felszereltségű mentőautót vásárolnak, és 60 mentőállomást újítanak fel, köztük a kiskunfélegyházit is. Az átadáskor Kapus Krisztián polgármester örömét fejezte ki, hogy pályázat révén hozzájutott a város a 25 millió forintot érő mentőautóhoz. Elmondta azt is, hogy szintén egy sikeres pályázatnak köszönhetően, hamarosan a mentősök elavult épületei is megújulhatnak. Mindez a félegyháziak és a környékbeliek biztonságát, gyors, és szakszerű ellátását szolgálják.

Az új mentőautóban a hordágynak köszönhetően könnyebb lett a betegek szállítása. Automatikusan rögzíthető, letalpalható. Az oldalülések befordíthatók, ami lehetővé teszi, hogy minél nagyobb tér álljon rendelkezésre a beteg ellátására. A fali rekeszek kiképzése olyan , hogy minden eszköz gyorsan elérhető. Az autó infúzió melegítővel, navigációs és rádiós rendszerrel felszerelt, valamint légkondicionált.

 

H. S.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!