Hirdetés
Kultúra 2014. március 17. 16:39

Szavalóverseny a könyvtárban

Képgaléria
Szavalóverseny a könyvtárban
Családias légkörben telt március 14-én, pénteken a Weöres Sándorról elnevezett szavalóverseny területi fordulója a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Mint azt Dobos Matild, a verseny szervezője elmondta, a március 15-i ünnepségekre tekintettel kevesen vállalták a felkészülést.

A Weöres Sándorról elnevezett szavalóverseny több évtizedes hagyományokra tekint vissza, azonban a múlt évig Szűcs József nevét viselte. A házigazda kiskunhalasi általános iskola tavalyi névváltoztatásával vette fel a verseny is a Kossuth és Baumgarten-díjas költő, író, műfordító, irodalomtudós nevét – ismertette Dobos Matild a program elején.

A gyerekek – a versenykiírásnak megfelelően – egy magyar költő szabadon választott versével érkeztek, az alsó és a felső tagozatból is egy-egy tanuló jutott tovább a megyei versenyre. A zsűri tagjai Kapus Béláné nyugalmazott iskolaigazgató és Tóth Judit, a művelődési központ munkatársa volt. Míg ők tanácskoztak, Gárgyán Ildikó Weöres Sándor megzenésített verseiből adott elő egy csokorra valót, Arany ágon ül a sármány címmel.  

A zsűri döntése értelmében a felső tagozatosok képviseletében Katona Erzsébet, a Darvas József Általános Iskola tanulója jutott tovább, második lett Kádár Krisztina, a Batthyány Lajos Általános Iskolából. Az alsó tagozatosokat Rácz János Dominik, a Platán Utcai Általános Iskola tanulója képviseli majd a március 29-i megyei fordulón, Kiskunhalason, második lett Szabó Anita, a Platán Utcai Általános Iskola tanulója.

T. T.

Kövessen minket a Facebookon is!