Közélet 2015. július 1. 10:30

A város figyelemmel kíséri a nyugdíjasok igényeit

Képgaléria
A város figyelemmel kíséri a nyugdíjasok igényeit
A nyugdíjasokat fogadta egy fórumon a város vezetése a díszteremben. A találkozót a Félegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesületének áprilisi ülésén kezdeményezték. A szépkorúak azért kérték a párbeszéd lehetőségét, hogy megfogalmazhassák gondjaikat, problémáikat, tájékozódhassanak a város életéről, és a városatyák döntéseik meghozatalakor vegyék figyelembe igényeiket.

A nyugdíjasok kérését nyitottan fogadta Csányi József polgármester, a kérés komolyságát pedig azzal igazolták a nyugdíjasok, hogy június 24-én kíváncsi érdeklődőkkel telt meg a városháza díszterme. Sorjáztak is a kérdések, kérések, és javaslatok, amelyek elsősorban a lakóhelyük környezetével, a vízelvezetéssel, az utcák, valamint a temetők állapotával kapcsolatosak voltak. De érdeklődtek a város költségvetése és további fejlesztési tervei iránt is.

A polgármester és Balla László alpolgármester a legtöbb kérdést megválaszolta. Amire konkrét információk hiányában nem tudtak választ adni, azt feljegyezték, és ígéretet tettek arra, hogy utána járnak és személyesen értesítik az ügyről a kérdés, kérés megfogalmazóját.

Juhász István, a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok elnöke így értékelte a találkozót: régóta élt a vágy a nyugdíjasok körében, hogy a városvezetéssel egy fórum keretében vitathassák meg mindennapi gondjaikat, a város életét érintő javaslataikat. Korábban, 2008-ig jó volt a kapcsolata az egyesületnek az önkormányzattal. Utána 2010-ig még maradt ebből. Ezt követően 3-4 éven keresztül már csak annyi támogatást kaptak, amennyiből éppen csak létezni tudtak, és a párbeszédre nem volt igazi lehetőségünk. Ezért volt fontos ez az összejövetel, mert erőt ad nekünk is, hogy folytassuk a közösségi munkát, és amit tudunk, megtehessük a városért.

Csányi József polgármester a találkozó után úgy fogalmazott: több ilyen fórumra lenne szükség. Elmondta azt is, hogy a nyugdíjas klubok egyesületével sikerült egy együttműködési megállapodást megfogalmazni és aláírni. Ebben megfogalmazódik, hogy a város figyelemmel kíséri a nyugdíjasok igényeit, és döntései során a jogos felvetéseknek érvényt szerez.

A fórumon voltak érzékenynek tűnő kérdések is. Akadt például, aki a polgármesteri iroda felújításáról, annak szükségességéről érdeklődött. De ezt a tényt, mint ahogy a városban történő dolgok közül egyet sem, nem tartjuk titokban. Nyolc év után valóban felújítottuk az irodát. Kifestettük, új tapétát kapott a szoba, és kicseréltük a 30-40 éves bútorokat, amelyek már nem voltak javíthatóak, illetve a mai kor követelményeinek nem feleltek meg. Azt gondolom, hogy egy ekkora városban, mint Félegyháza, a polgármesternek megfelelő körülmények között kell fogadnia ügyfeleit, vendégeit. A fórum végén a nyugdíjasokat is meghívtam az irodába, hogy láthassák mi történt. Úgy érzékeltem, hogy nem tartották hivalkodónak a környezetet és elfogadták a felújítás szükségességét – tette hozzá a polgármester.

Úgy gondolom, hogy a város költségvetésével kapcsolatosan is megnyugtató válaszokat tudtunk adni – folytatta Csányi József. A kérdésre, hogy mennyi pénz van jelenleg a kasszában - számokkal alátámasztva -, elmondtuk: A mai napon közel másfél milliárd forinttal gazdálkodhatunk. De ez az összeg nem megtakarítás. Adóbeszedési időszak után vagyunk. A polgárok befizették az iparűzési adóelőleget és a gépjármű adót (bár ennek csak 40 százaléka marad a városban). Szeptemberig nem számíthatunk újabb bevételekre, tehát ebből a pénzből kell megoldanunk az összes intézmény fenntartását, napi működését, kifizetni az ott dolgozó több mint 600 ember munkabérét. Emellett gondoskodni kell arról, hogy a városban megfelelő tisztaság legyen, a parkokat, utcákat karban tartsuk, és legyenek olyan rendezvények, amelyek egy kis vidámságot hoznak lakóink életébe.

H. S.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!