Kitekintő 2015. július 5. 11:40 Forrás: MTI

Ferenc pápa karitatív céljaira gyűjtenek a katolikus templomokban

Ferenc pápa karitatív céljaira gyűjtenek a katolikus templomokban
A Magyar Katolikus Egyház vasárnap tartja a péterfillérek gyűjtését templomaiban országszerte. A felajánlott adományokat Ferenc pápa karitatív céljaira fordítják - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.

A péterfillérek gyűjtését minden évben június 29., a Szent Péter és Pál apostolok ünnepe utáni vasárnap tartják. Tavaly a magyarországi katolikus templomokban több mint 50 millió forintnyi adomány gyűlt össze.

XVI. Benedek nyugalmazott pápa így fogalmazott a világ minden katolikusát megmozgató hagyományról: "A péterfillér a legjellegzetesebb kifejeződése annak, hogy minden hívő részt vesz Róma püspökének az egyetemes egyházat pártfogoló jótékony kezdeményezéseiben. E gesztusnak nemcsak gyakorlati értéke van, hanem erős szimbolikus jelentősége is, a pápával való közösségnek és a testvéreink szükségleteire való odafigyelésnek a jele..." - olvasható a közleményben.

A péterfillérek gyűjtése a VIII. században indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a pápának. Ekkortól alakult ki a "Denarius Sancti Petri" adományozása, amely a középkorban általánossá vált a kelet- és a nyugat-európai országokban egyaránt.

A reformáció idején szünetelt a péterfillérek gyűjtése, a XIX. században azonban újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává lett. Ekkortól már kizárólag karitatív tevékenységre használták fel a befolyt összeget. Magyarországon a rendszerváltás után, 1993-ban indult újra a kommunizmus ideje alatt szünetelő gyűjtés.
 

Ferenc pápa a "remény kontinensére" utazik

Ecuador, Bolívia és Paraguay lesz az állomása Ferenc pápa vasárnap kezdődő kilencedik külföldi apostoli útjának, amelyet az argentin pápa az egész dél-amerikai kontinensnek szentel. A legkisebb dél-amerikai ország Ecuador fővárosában, Quitóban kezdődik Ferenc pápa július 13-ig tartó és programokban sűrű útja. Ez lesz Ferenc pápa eddigi leghosszabb külföldi látogatása. Az argentin pápa második látogatása a dél-amerikai kontinensen: pápává választása után, 2013 nyarán, a Rio de Janeiróban rendezett Ifjúsági Világtalálkozón járt, de a brazíliai út még elődje XVI. Benedek programjának a része volt.


Fotó: Ferenc pápa Úrangyala (Angelus) imádságát mondja a vatikáni Szent Péter térre néző dolgozószobájának ablakából. (MTI/EPA/Fabio Frustaci)




 

Kövessen minket a Facebookon is!