Közélet 2015. július 8. 13:20 Forrás: MTI

Csütörtökig lehet a hiányzó dokumentumokat benyújtani

Csütörtökig lehet a hiányzó dokumentumokat benyújtani
Csütörtökig van lehetőségük a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezőknek arra, hogy benyújtsák a még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét.

 

Az Educatio kft. és az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a diákok a jelentkezéshez, pontszámításhoz szükséges dokumentumokat az e-felvételi dokumentumok menüpontjában tudják feltölteni, és ugyanitt követhetik nyomon a jelentkezéssel kapcsolatos dokumentumok elbírálását is.

Az eljárás során a felvételizőknek egyetlen alkalommal van lehetőségük módosítani a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjén, ezt szintén csütörtökig tehetik meg. Az e-felvételi felületén a sorrendmódosítás menüpontban lehet átrendezni a korábban megadott képzéseket. Az elbírálást követően a jelentkező már az új sorrendjét fogja látni. A sorrendmódosítás során csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet átmozgatni, új képzést már nem lehet rögzíteni. A dokumentumpótlás és a sorrendmódosítás mellett szintén csütörtök a személyes adatok módosításának határideje.

A ponthatárokat várhatóan július 23-án este hirdetik ki, azok ezzel egy időben elsőként a www.felvi.hu honlapon lesznek elérhetők. Azok a felvételizők, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, még aznap este SMS-értesítést is kapnak az eredményekről.

A besorolási döntés - amely tartalmazza, hogy mely képzésen kezdheti meg a tanulmányait a felvételiző szeptemberben - legkésőbb augusztus 5-étől az e-felvételi hivatalos iratok menüpontjában lesz elérhető, arról minden jelentkező e-mailben is értesítést kap.



 

Kövessen minket a Facebookon is!