Szeptemberig elkészül a megyeháza energetikai felújítása
Kozák Imre beszerzési, beruházási és üzemeltetési osztályvezető a KTV híradónak elmondta: a fejlesztés külső hőszigetelést, a külső nyílászárók cseréjét, valamint a fűtéskorszerűsítést foglalja magába. Ez utóbbi két részből áll: egy hagyományos gáztüzelési rendszer, valamint egy hűtő-fűtő berendezésekkel szerelt hőszivattyús rendszer kiépítéséből.
Az épület napsütésnek jobban kitett déli oldalán valamennyi irodát klimatizálják. Ahol az északi oldalon eddig is hűtés volt, ott ugyancsak hűtő-fűtő berendezésekkel látják el a helyiségeket. A külső szigetelés is jól halad. A régi kerámiacsempéket már lebontották, jelenleg a kőzetgyapot szigetelés felhelyezését végzi a kivitelező. Erre egy kazettás acéllemez homlokzati burkoló rendszer kerül majd.
Kozák Imre hangsúlyozta: a beruházás eredményeként az épületegyüttes energetikai minősítése „A" kategóriára javulhat. Ez azért nagyon fontos, mert az 1969-72 között épült megyeháza jelenlegi állapotában energetikai szempontból „F" besorolású. Éves gázfogyasztásának költsége megközelíti a 23 millió forintot. A fejlesztéseknek köszönhetően igen komoly megtakarítások érhetők majd el a fűtési szezonban.